Szeret fogadni? Nézze meg ezt a sportfogadás weboldalt!
Bob Casey, Pennsylvania állam demokrata szenátora elmondta a CNN kérdésére, hogy szerinte annyi szavazat van még feldolgozás alatt, hogy az elegendő lesz Joe Bidennek, hogy átvegye a vezetést és ezzel megnyerje Pennsylvania államot, vele együtt pedig az elnökséget.
Nagyon úgy néz ki, hogy Biden nyer. Nagyon szorosan - már ami az elektori helyeket illeti, hiszen országos összesítésben lehet akár 3 millió felett is az előnye, csak az nem számít - írja Facebook-oldalán Török Gábor, politológus.
A kanadaiak félve figyelik, amint amerikai szomszédaik szavaznak egy olyan kampány után, amely a választók megfélemlítésével, az erőszakkal való fenyegetéssel és a demokrácia esetleges felbomlásának veszélyével és aggodalmaival járt.
Donald Trump amerikai elnök és demokrata párti kihívója, Joe Biden volt alelnök lényeges kérdésekről és higgadtan vitázott az utolsó elnökjelölti vitán, amelyet a Tennessee államban kévő Nashville-ben rendeztek meg csütörtökön este.
Jelentést készített Donald Trump amerikai elnök külpolitikájáról a szenátus külügyi bizottságának demokrata tagja, Robert Menendez. A dokumentum – amelyet a Politico ismertet – káoszként írja le Trump globális tevékenységét, és kiemelten tárgyalja az Orbán Viktorhoz fűződő kapcsolatát. - írja a Napi.hu
Donald Trump amerikai elnök és demokrata párti kihívója, Joe Biden főként a koronavírus-járványra adott válaszokról vitázott csütörtökön este azon a stúdióbeszélgetésen, amelyet két amerikai televíziós társaság egymástól függetlenül, de egy időben szervezett a két politikussal.
A Trump-kampány csapata és a republikánus képviselők egyre nagyobb része véli úgy, hogy elbukják az elnökválasztást és a szenátus is demokrata többségű lesz. Már csak abban bíznak, hogy sok a rejtőzködő szavazó, aki nem árulja el, hogy az elnök újraválasztására fog voksolni.