h i r d e t é s

Túltolja egyes hírek esetében a moderációt a két közösségi platform

Olvasási idő
6perc
Eddig olvastam

Túltolja egyes hírek esetében a moderációt a két közösségi platform

2020. október 21. - 06:24

 

A Facebook és a Twitter úgy viselkednek, mint a postás a Tótékban, de ehhez semmi joguk nincs - írja a Mérce

A kép illusztráció! - Forrás: The Wall Street Journal

Amerika egyik legnagyobb példányszámú napilapja, a nyíltan trumpista bulvárlap, a New York Post szerdán közzétett egy cikket, amely a szerkesztők szerint alátámasztja az amerikai jobboldal állítását, miszerint Joe Biden fia, Hunter apja alelnöksége idején befolyással üzérkedett egy gyanús ukrán cég érdekében, amelynek fizetett igazgatótanácsi tagja volt. 

A cikkben olyan emailek szerepelnek, amelyek a New York Post állítása szerint Hunter Biden és a Burisma nevű ukrán energetikai vállalkozás fejesei között zajlik, és amelyben utalások történnek az egyik cégvezető és Joe Biden közötti találkozóra, amelyet Hunter hozott volna tető alá még 2015-ben, amikor apja Obama alelnökeként tevékenykedett. És ebben a minőségében valóban közbenjárt egy ukrán főügyész menesztésében.

Annak a története, hogyan jutott a lap az emailekhez, meglehetősen problematikus: állításuk szerint egy számítógép-szervizt működtető férfi adott le az FBI-nak egy laptopot, amelynek tartalmát azonban Donald Trump közeli szövetségesének, Rudy Giuliani egykori New York-i polgármester ügyvédének is átadta. A szerviz Wilmingtonban, Delaware államban található, itt élnek Bidenék is. A szerelő ugyan nem tudta beazonosítani, hogy hónapokkal ezelőtt ki adta le a laptopot, annak merevlemezén mindenestre a levelek mellett Hunter Bident crack-kokain fogyasztása, illetve szexuális aktus közben ábrázoló felvételek is találhatók.

A Biden-stáb reagált a cikkre, annak központi állítását kérdőjelezve meg: szerintük a hivatalos alelnöki időbeosztási jegyzékek bizonyítják, az emailekben szereplő találkozóra nem került sor. Mindezidáig azonban az emailek hitelességét nem vitatták, nem nevezték azokat hamisnak.

Nagyjából eddig tart a sztori, amelyet a trumpista bulvárlap hatalmas leleplezésként próbált meg előadni, holott az eddig ismert tényekhez alapvetően túl sokat nem ad hozzá, az informális befolyással való üzérkedés eddig is erősen megalapozott gyanújához rak hozzá egy „kis színes” részletet. De mint ilyen, igenis közérdeklődésre számot tartó információ, főleg amikor az elnökválasztás egyik jelöltjének politikai karakteréről állít dolgokat.

Azonban néhány órával a publikálása után a Facebook és a Twitter gyakorlatilag kicenzúrázta a cikket saját felületeiről.

A Facebook arra hivatkozott, hogy független tényellenőrzőknek szeretné kiutalni a szöveget, amelynek forrásai nem ellenőrizhetők, és amíg ez megtörténik, addig leszorítja a cikk megosztásainak elérését, vagyis a platform algoritmusait úgy módosítja, hogy a cikk minél kevesebb ember falán jelenjen meg.

A Twitter egyenesen megtiltotta a cikk linkjének megosztását, sőt privát üzenetben való elküldését is, a New York Post profilját pedig egy napra blokkolta. A platform úgy érvelt, felhasználási szabályzatába ütközik a hackelt anyagokat tartalmazó linkek megjelenítése.

A nagy közösségi médiaóriásokkal eddig is rengeteg probléma volt, de három héttel az amerikai elnökválasztások előtt egy kicsit zavaros, de alapjaiban véve ellenőrizhető és alátámasztható/cáfolható (több lap szét is szedte) sajtómunkát cenzúrázni az egyik jelölt érdekében, kétségtelenül egy új mélypontot jelöl.

Az ügy súlyát legjobban talán Matt Pearce, a Los Angeles Times újságírója ragadta meg: „A New York Post sztorija egyértelműen elég vad és alaposabb vizsgálatnak kell alávetni, de az, hogy a Facebook korlátozza a terjesztését, kicsit olyan, mintha egy cég, amelyik újságkihordó furgonokkal rendelkezik, megtagadná a kihordást, mert nem tetszik neki egy cikk. Egy szállítási cég szerkeszti az újságot? Látszólag most már igen.

A helyzet abszurditását magyar olvasóknak talán még jobban visszaadja Örkény István Tóték c. művének postása, aki a Tóték iránt érzett szeretetből a rossz híreket tartalmazó küldeményeket inkább nem is kézbesítette.

Hogy a szabad nyilvánosság szempontjából mennyire káros a döntés, azt Glenn Greenwald, a Snowden-aktákat robbantó, többszörösen díjazott újságíró érvei mutatják. Greenwald szerint a közjó szempontjából létfontosságúnak számító leleplezések egy jelentős része névtelen, a nyilvánosság által nem ellenőrizhető forrásoktól származik, és ha a közösségi média elkezdi ezeket kicenzúrázni, úgy a sajtó ellenőrző funkcióját, illetve a hatalom ellenőrizhetőségét lehetetleníti el.

Ráadásul az elmúlt években az amerikai sajtóban (is) elszaporodtak a különböző névtelen források általi kiszivárogtatások, legutóbb például a The Atlantic egy ilyen ellenőrizhetetlen forrásra hivatkozva állította, hogy Trump lúzereknek titulálta a második világháború idején meghalt katonákat. Ezekkel az ellenőrizhetetlen és sokszor nyíltan cáfolt sztorikkal azonban semmi problémájuk nem akadt a közösségi hálók működtetőinek.

Egyértelműen felmerül tehát a politikai részrehajlás gyanúja is a Facebookkal és a Twitterrel szemben, amit tovább erősít, hogy a Facebook döntését most egy olyan kommunikációs vezető jelentette be, aki korábban több demokrata politikusnak is dolgozott.

Persze sokan azt mondják, hogy tudjuk, milyen ez a Trump, mindig álhírekkel nyomul, és amúgy is egy jobboldali demagóg, aki megérdemli, hogy elhallgattassák.

Ám ekkora politika hatalmat még így sem adhatunk egy-egy magáncég kezébe, ugyanis semmilyen garanciánk nincs arra, hogy máskor nem másfajta véleményeket, vagy másfajta leleplezéseket fognak cenzúrázni.

Ahogy a már idézett Greenwald fogalmaz, ezen cégek egyetlen célja, hogy minél nagyobb osztalékot termeljenek részvényeseiknek, és ekképp mindig is az őket előnyben részesítő elitek pártján fognak állni, utóbbiak érdekei pedig nem mindig (sőt szinte soha nem) összeegyeztethetők a társadalom érdekeivel, a közérdekkel.

Sok Trump-ellenes demokrata most azzal érvel – és ez a kijelentés mindig előjön a Facebookkal szembeni kritikák kapcsán -, hogy, hát, itt azért mégiscsak magáncégekről van szó, és ezek a cégek saját termékeikkel, szolgáltatásaikkal azt csinálnak, amit akarnak.

Csakhogy itt nem egyszerű magáncégekről van szó, a Facebook esetében egyenesen egy monopolhelyzetben lévő vállalkozásról van szó, amely egyetlen döntésével egész társadalmak sorsát tudja alakítani. Világszerte az emberek elsöprő többsége a Facebookon keresztül tájékozódik a hírekről – egy idei felmérés szerint például a magyarok 61 százaléka használja a felületet hírfogyasztás céljából -, így minden tartalomeljuttatásra vonatkozó döntés a nyilvánosság egészét képes befolyásolni.

Az amerikai képviselőház trösztellenes bizottsága épp a múlt héten adott ki egy gigantikus jelentést a négy techóriás – a Google, az Amazon, az Apple és a Facebook – működéséről, ebben megállapítják, hogy a Facebook gyakorlatilag monopolhelyzetet élvez a közösségi médiapiacon, és ezt a pozícióját semmilyen versenytárs nem nagyon tudja kikezdeni a piacra való belépés magas küszöbei – a Facebook óriási adatgyűjtési előnye, az ún. hálózati hatás, valamint a más szolgáltatásra való váltás magas társadalmi költségei – miatt.

Nem véletlen, hogy az utóbbi időben mind az USA-ban, mind Európában egyre többen emelnek szót a cég megzabolázása érdekében. Miközben Európában leginkább az állampolgárok személyes adatainak védelme érdekében szállnak síkra a hatóságok, az USA-ban egyre gyakrabban hangzik el a javaslat, hogy ezeket a nagy monopolcégeket fel kéne darabolni, ahogyan az a múltban már máskor is megtörtént hasonló esetekben.

Mások amellett szállnak síkra, hogy a Facebookot domináns pozíciója miatt közműként kellene számon tartani, és ahogyan a lakossági gáz, ivóvíz, elektromos áram és telekommunikáció területén működő szolgáltatók esetében, úgy itt is szigorú működési szabályokat kellene lefektetnie a törvényhozónak.

A politikai gondolkodás évszázadok óta az államot tartja a szólásszabadságra és a hatalom ellenőrizhetőségére leselkedő legnagyobb veszélynek. Ez teljesen érthető is, hiszen a modernitás korában az államok olyan hatalomra tettek szert, amellyel semmilyen más szereplő vagy autoritás nem tudott versenyre kelni. A 21. századra azonban megváltoztak a körülmények és az olyan globális monopóliumok, mint a Facebook, mára még az erősebb államoknál is izmosabbá váltak.

Ilyen körülmények között érdemes újragondolnunk a szabad nyilvánosság és a közérdek, közérdeklődés fogalmait, és az újfajta veszélyekkel szemben új védekezési mechanizmusokat kell kifejlesztenünk.

Még a manipuláció és a félretájékoztatás megfékezése iránti jogos igényünk sem indokolhatja ugyanis azt, hogy a demokratikus nyilvánosság fölötti ellenőrzést egy-két magáncég kezébe adjuk át.

merce.hu


 

Kommentek

h i r d e t é s