Szeret fogadni? Nézze meg ezt a sportfogadás weboldalt!
Románia vizsgálatot kért az Európai Unióban háromféle Fanta üdítőital esetében a termék összetételét illető eltérések miatt, miután a román fogyasztóvédelem arra a következtetése jutott, hogy a narancslémennyiség országonként változik.
Az erdélyi 26,35 kilométeres sztrádaszakasz három völgyhídjával, nyolc felüljárójával és nyolc hídjával is jóval olcsóbban jön majd ki, mint a magyar oldal már elkészült sávjai.
A legutóbbi népszámlálás adatai szerint a romániai magyarság létszáma drámaian csökkent, alig megközelítve az 1 millió főt. Látva, hogy közösségük mennyire apadt, az RMDSZ-esek jajgatni kezdtek, az Erdélyi Magyar Szövetségből pedig képmutatók lettek.
Most éri meg igazán külföldön tankolni, hiszen a szomszédos országokban jóval olcsóbb az üzemanyag, mint itthon. A szlovén és a horvát határnál élők járnak a legjobban, itt akár 240 forinttal is olcsóbban lehet üzemanyagot venni. - derült ki az ATV Híradó riportjából.
A magyar-román határt Kolozsvárral összekötő 1-es számú országút - E60-as európai főút - mintegy 200 méteres szakaszán három-négy napig végeznek felújítási munkálatokat, miután több helyen repedések keletkeztek az aszfaltburkolatban földcsuszamlás miatt; egyes szakaszokon korlátozzák a sebességet - számolt be a Bihar megyei hírportál, az Ebihoreanul.
Az energetikai infrastruktúra összekötése Magyarország és Szlovénia között szimbolizálja a két nép jövőbe vetett reményét is - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a szlovéniai Cirkovcében a Cirkocve-Pince villamosenergia-távvezeték átadóünnepségén.
A szlovák külügyminiszter szerint undorító és visszataszító, hogy Orbán Viktor (Fidesz) magyar miniszterelnök egy Nagy-Magyarországot ábrázoló szurkolói sálat viselt, amikor fogadta a magyar válogatottból visszavonuló Dzsudzsák Balázst.
Románia előkelő helyen van az Európai Unióban a legnagyobb mezőgazdasággal rendelkező országok sorában, így megelőzi Magyarországot is, bár a termelés hatékonyságában nem áll valami fényesen az ország nyugati versenytársaihoz viszonyítva.
Mind a román, mind a magyar nemzet közös hasznára komoly tartalékok vannak Magyarország és Románia között a gazdasági és infrastrukturális típusú együttműködésben, és az a tervünk, hogy ezeket a tartalékokat kiaknázzuk – jelentette ki Lázár János építési és beruházási miniszter Bukarestben, ahol kétoldalú tárgyalásokat folytatott a román kormány több tagjával.
Vasile Dîncu védelmi miniszter a Prima TV-nek adott interjúban, szombaton azt mondta, több mint valószínű, hogy Romániában is vannak Oroszország befolyása alatt álló politikusok, azonban arról nincs tudomása, hogy a fontos politikai szereplők között lennének ilyenek.