Szakértő: Ezért bukott az ellenzék az országgyűlési választáson
Sokan, sokféleképpen igyekeztek már megmagyarázni a Fidesz újabb kétharmadának okát.
A legújabb magyarázat abból indul ki, hogy az ellenzék miért tudott sikeresebb lenni az önkormányzati választásokon, mint az országgyűlésin?
Mielőtt erre a kérdésre megkapnánk a választ, vessünk egy pillantást az országgyűlési választásokra. Az előválasztás időszakában azért tudott sikeres lenni az ellenzék, mert volt egy rövidebb időszak, amikor csak saját magával és az ellenzéki választókkal foglalkoztak - ezzel a helyzettel nem igazán tudott mit kezdeni a Fidesz, hetekig nem találták azt a témát, amellyel eredményesen tematizálhatták volna a közvéleményt.
Azonban, amikor véget ért az előválasztás, az ellenzék összefogva, együttesen tért vissza ahhoz a politikához, amely 2010 óta nem igazán eredményes. Az előválasztás után visszatértek a masszív Orbánozáshoz, amelyre valójában senki sem kíváncsi. Április 3-ig semmi mást nem csinált az ellenzék, mint, hogy folyamatosan Orbánhoz mérte magát vagy szidta a Fideszt.
Visszatérve az önkormányzati választásokra. Ott azért lehetett sikeresebb az ellenzék, mert egyetlen körzetben sem indult Orbán Viktor, ezért nem is foglalkozott személyével senki.