h i r d e t é s

Rokoni cégig kellett csak portyázni a minisztériumnak maszkokért

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Rokoni cégig kellett csak portyázni a minisztériumnak maszkokért

2020. április 17. - 10:53

Keletre küldték portyázni a minisztériumi tanácsadót, végül olyan cégnél talált maszkokat, ahol az apja az egyik vezető - ezzel a címmel számol be a 444 az egészségügyi védőeszközök kínai vásárlásának hátteréről. - írja a napi.hu.

Illusztráció: MTI Fotó: Kovács Tamás

Orbán Viktor március 24-én fogadta a repülőtéren az első nagyobb szállítmányt, amelyben hárommillió védőmaszk, százezer teszt és 86 lélegeztetőgép érkezett Kínából segíteni a koronavírus-járvány elleni védekezést. A miniszterelnök mellett feltűnt a  38 éves ifj. Kovácsics Iván, aki közvetített az ügylet lebonyolításában. Ifj. Kovácsics jól beszél kínaiul, jelenleg tanácsadóként dolgozik az Innovációs és Technológiai Minisztériumban (ITM) - írta a Direkt36.

Ez a minisztérium intézett az elmúlt hetekben több, a koronavírussal kapcsolatos állami beszerzést. Ezek nagy részét (összesen 5,8 milliárd forintnyi megrendelést) egy kínai tulajdonú cég, a CECZ Közép-európai Kft. nyerte el. A 2011-ben alapított CECZ-nek éveken keresztül évi 100-150 milliós forgalma volt, amely 2018-ban 275 millió forintra emelkedett, de így is messze volt attól a milliárdos nagyságrendtől, amit a védőfelszerelések beszerzése jelent. A cég korábban nem nyert állami megrendeléseket, az elmúlt években szinte teljes bevétele külföldi tevékenységből származott.

Az ügyhöz tartozik ugyanakkor, hogy a CECZ stratégiai vezérigazgató-helyettese ifj. Kovácsics édesapja, idősebb Kovácsics Iván. Ő korábban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vám- és pénzügyőri elnökhelyettese volt, majd távozott a NAV-tól, és a CECZ-nél 2017 novemberében került vezető pozícióba. Idősebb Kovácsics szerint a fiával nem szoktak munkáról beszélni, a CECZ operatív irányításában nem vesz részt, csak "víziógyártással" foglalkozik. Arra a kérdésére, miszerint fia milyen módon vett részt az eszközök beszerzésében, nem válaszolt, szerinte ezt tőle kellene megkérdezni. Az ITM és ifj. Kovácsics viszont nem válaszolt erre.

napi.hu