Nem Doktor Murkéról, hanem a hazai, belvárosi, liberális értelmiség által orákulummá előléptetett filozófusról, Kis Jánosról lesz szó!

Arról a bölcselőről, aki – könyvtárszobai elmélkedéseit tartalmazó – számtalan helytálló, és számtalan szintetikus, életidegen, teoretikus gondolatát vetete papírra az elmúlt évtizedekben, melyet az ötvenfős zárt, belterjes liberális kávéházi kör ájult izgalomal és recenziókban is hozsannázva fogadott. (Hogy közülük hányan olvasták is e műveket, azt nem tudni.)

Nos, Kis János makacsul hallgat.

Lehet, hogy újabb mérföldkőnek szándékolt és majdan számító tanulmányokat gyárt, ezért nincs ideje azzal a kérdéssel foglalkozni, hogy Magyarországon még mindig nincs diktatúra?

Mert eddig Kis, másokkal együtt az Orbán-rendszer diktatúra-jellegét vitatta.

Szerinte Orbán rendszere „autoriter elemekkel tarkított hibrid választási demokrácia”!

Most, századszor csak slágvortokban fogom megcáfolni e marhaságot: általánosan elfogadott definíciója szerint diktatúráról beszélünk minden olyan államrezon esetén, ahol hiányoznak annak alkotmányos garanciái, melyek megakadályozzák, hogy egy személy, egy csoport, egy párt kizárólagos és ellenőrizetlen uralmat gyakoroljon, vagy felszámolták e garanciákat. Márpedig

Orbán rendszerére e meghatározás tökéletesen illik.

A Kis és mások által felvetett különbségek, melyek e rezsim diktatúra-jellegét vitatnák, vagy nem léteznek, vagy másodlagosak.

Hiszen Hitler is választások útján lett kancellár, formálisan a Harmadik Birodalomban is létezett a Reichstag (az épület felgyújtása után a Kroll Operában), ha rendszertelenül is, ülésezett (bár Hitler gyakorlatilag rendeleti úton törvénykezett), Sztálin alatt is a Legfelsőbb Szovjet, Rákosi és Kádár alatt is az Országgyűlés, mint „legfőbb törvényhozó és népképviseleti szerv”, üzemeltek bíróságok.

(Mellesleg Obán a rendeleti úton történő törvénykezés ötletét, és már évek óta tartó folyamatos gyakorlatát különféle „veszélyhelyzetekre” hivatkozással, Hitlertől vette át!)

Az a további ellenvetés, hogy többpártrendszer van, és nyomokban szabad sajtó, csak a puha és a kemény diktatúrák közti különbséget jelenti, nem az Orbán-rendszer diktatúra-jellegének érdemi tagadását: a bárminek befolyásolására képtelen ellenzék egyetlen funkciója, hogy parlamenti jelenlétével legitimálja Orbán rendszerét (sajnos megteszi), a független sajtó maradványai pedig, kevesekhez eljutva, csak a szelep szerepét töltik be, amíg nem lesznek túlságosan zavaróak, mert akkor egy tollvonással felszámolhatóak.

Mindenesetre Kis János ezirányú fejtegetései óta megint sok víz folyt le a Dunán:

• a hatalom erővel/megfélemlítéssel a maga által alkotott jogi kereteket (is) figyelmen kívül hagyva (például a büntetések/kirúgások végrehajtását egyes esetekben eszközölte, a többiek tekintetében, akik polgári engedetlenség jogilag nem szankcionált „bűnébe” estek, e büntetést a tizenöt napos jogvesztő határidőt mellőzve nyolc hónapra lebegteti) a pedagógusok tiltkozását leverte, „minősítésüket”, megfigyelésüket (közalkalmazotti státuszuk megszüntetése mellett) nyilvánosan kilátásba helyezte;
• a Magyar Orvosi Kamarát a kormánynak az egészségügyet elsorvasztó újabb ötletei opponálása miatt – a Brüsszelnek ígért társadalmi/szakmai vita helyett – jogkörének megvonásával kiherélte;
• az elitgimnáziumokat, mint önálló szellemi entitásokat egyszerűen az „alapítványi” irányítású egyetemek alá fogja rendelni, másokat egyházi kézbe ad;
• a szakmai és a lakossági tiltakozásokat figyelmen kívül hagyva, autoriter módon huszonhét akkumulátorgyárat telepít Magyarországra, és legújabb ötletként gázerőműveket építet;
• nemzetközi és hazai bírósági ítéleteket hagy sorra figyelmen kívül;
• az önállóan eljáró bírákat megfenyegeti, vegzálja, fegyelmi eljárás alá vonja;
• Császy és Tátrai után újabb koncepciós perekben, koholt vádak alapján Galambos Lajost, Gyurcsány volt titokminiszterét végrehajtandó börtönbüntetésre ítélte, Demeter Mártát és Szél Bernadettet (csak) pénzbírsággal sújtotta;
• a Kitörés Napja alkalmából szervezett, és más nyilas rendezvényeket nem tiltja be,

és a többi, és a többi.

Mit szól mindehhez Kis János? Semmit! Hallgat!

Olyan ő, mint Könyves Mendel volt, Stefan Zweig novellahőse.

Aki a világháború (az első) közepette, a bécsi kávéházból angol és francia könyvkiadóknál rendelt (volna) könyveket, postán. Fogalma sem volt róla, hogy háború van, és hazaárulást követ el.

Ő csak olvasni akart! Kis János ír is!

Csak nem azt, amit kellene!