h i r d e t é s

Képtelen profit az offshore partnernek: megszólalt az MNB Fb tagja

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Képtelen profit az offshore partnernek: megszólalt az MNB Fb tagja

2016. május 01. - 16:58
0 komment

Az Magyar Nemzeti Bank felügyelőbizottsága nem látott rá a jegybanki alapítványok működésére, mondta Nyikos László, a testület egyetlen ellenzéki tagja mondta az ATV Szabad szemmel című műsorában.

Forrás: ATV.hu

Nyikos Lászlónak az MNB ingatlanvásárlásait kifogásoló jelentését pénteken tárgyalta a testület, ehhez hozzátette: ez nem csak rá, hanem a Fidesz által delegált bizottsági tagokra is vonatkozik.

Nyikos László szerint az Országgyűlés nem definiálta, hogy mit ért az MNB Fb „folyamatos tulajdonosi ellenőrzésnek” nevezett feladata alatt. Mint elmondta: miközben az MNB – Nyikos jelentésében értékelt – ingatlanvásárlásainak lebonyolítása szabályos volt, többségük nem volt racionális döntés eredménye. Ráadásul a hat ingatlan közül négyet alapítványok kaptak meg megvásárlásuk után.

Ezt Nyikos szerint az MNB nem tehette volna meg, mivel a jegybanktörvény alapján az MNB csak a bírságbevételből támogathatja a jegybanki alapítványokat, ami nem 260, csak 4 milliárd forintot tett ki 2014-ben.

Ennek ellenére Nyikos László úgy látja: mivel az Országgyűlés tavaly novemberben jóváhagyta az MNB 2012-es, 2013-as és 2014-es gazdálkodásáról szóló beszámolókat, a tulajdonost képviselő Országgyűlés elfogadta az alapítványokhoz ingatlanokhoz juttatását is. Nyikos éppígy etikátlannak, de szabályosnak tartja, hogy az MNB – az Eiffel Palace adásvétele során – offshore hátterű céggel üzletelt, és azt is, hogy ez utóbbi „képtelen profitot” realizált a tranzakciónak köszönhetően.

Miért nem gyanús?

Arra a kérdésre, hogy ellenzéki delegáltként miért kerüli ennyire a „gyanús” kifejezés használatát, Nyikos azt mondta: az Eiffel Palace adásvétele felveti a gyanút, hogy egy „agytröszt” koordinálta ezt az akciót, de hogy kik lehetnek ennek az agytrösztnek a részesei, arról nem kívánt beszélni.

Arra a kérdésre, hogy tesz-e ebben az ügyben feljelentést, Nyikos László azt mondta: nem, mivel az Országgyűlés „ezt az egész dolgot úgymond beszentelte”.

Fontolgatja

Arra a kérdésre, hogy miközben Csabai Károly újságíró, továbbá több ellenzéki politikus is adatigényléssel próbálta megtudni, kikkel és mire szerződtek az alapítványok, ő maga miért nem tett hasonló lépéseket, Nyikos László azt mondta: a felügyelőbizottsági munkamegosztás alapján az ő feladata az ingatlan-ügyek vizsgálata volt. Ennek ellenére előfordulhat, hogy – már csak „szakmai hiúsága miatt is” – lépéseket tesz ebben az ügyben.

 

atv.hu