h i r d e t é s

Egy pedagógus munkanapja!

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Egy pedagógus munkanapja!

2015. november 10. - 16:25
0 komment

Az állami gondozott gyerekek jobban élnek, mint sok családban élő társuk!

Mielőtt indulnék, az iskolába körülnézek a konyhában, hogy a beosztással vásárolt élelmiszerek közül maradt-e olyan, amit bevihetek a gyerekeknek, mert az osztályom körülbelül fele úgy érkezik az iskolába, hogy nem evett.

Nyomorult napjaim sorozatban követik egymást, mert nem hallok tőlük mást, mint hogy zajlott a kilakoltatás, a villany vagy a víz kikötése, a végrehajtó milyen hangulatban volt. Sokszor ordítani tudnék attól a lelki fájdalomtól, amit megélek, ha ezt én megélem, mit élhetnek meg a gyerekek. Elmondom, semmit, mert olyan fokú a fásultság és kilátástalanság és a szülők ezt annyira sugározzák, hogy részévé vált az életük, szinte a nyomor az egyetlen inger!

Szidom a világot, az országot, meg ezt sok semmirevaló, naplopó politikust, akik, igazi termeszek módjára rágják szét a társadalom maradék önbecsülését, pusztán azért, hogy alja tevékenységük pénzbeli gyümölcsét luxuscikkekre válthassák.

Mélységesen és brutális erővel vág mellbe az egyházak sunyi hallgatása, a segítő jobb elmaradása, a püspökök BMW-s rohangálása, mikor híveik, nem hogy autóba nem tudnak ülni, hanem a kórházig sem tudnak eljutni.

A városmajori pap hajléktalan ellenes kirohanása ütötte ki az utolsó biztosítékok egyikét, hiszen ha Jézus szolgája így tud érezni, akkor hogyan érezzen az egyszerű ember!

Könnyekkel a szememben, zakatoló szívvel látogatom meg beteg tanítványaimat, akiknek egy gyenge influenzája is kórházzal végződhet, mert akkor kapnak először gyógyszert.

Nyomasztó nézni az összeszűkült gyomrú gyerekeket, amint nem képesek megenni egy szelet zsíros kenyeret, mert a gyomruk össze van húzódva.

Az állami gondozott gyerekek jobban élnek, mint sok családban élő társuk, sosem gondoltam volna, hogy az állami gondozottság lesz a karrier a gyerekek között!

Nem írtam volna le ezeket a sorokat, ha látnám a minimális esélyt a megoldásra.

Sajnos nem látom, évről-évre rosszabbul élnek és élünk, családunk nehéz élete és a felszaporodott szegénység már nem teszi lehetővé, hogy segítsünk.

Mérhetetlen fájdalommal nézem a stadionok épülését, mert minden köbméter stadion betonban benne látok egy koporsót, egy gyerek vagy egy szülő koporsóját, aki nem volt képes az életét megvédeni, mert még a lehetőségét sem kapta meg.

Szégyellje magát ez az ország, amely képes vitatkozni a gyermek szegénységen, mikor egyetlen éhező gyermek sem fogadható el, szégyellje magát ez az ország, amely nem volt képes egy olyan politikusi kört meg és kiválasztani, amelyik megérti, hogy mit jelent a haza, mit jelent az állampolgár. Cinikus kisstílű pártkatonák lepték el az életünk minden területét, lakatot téve a szánkra, egzisztenciális remegést a testünkre, megalázó bérért dolgoztatnak bennünket azzal az üzenettel, hogy nem vagyunk felnőttek, vizsgáztatnak és minősítenek, miközben az egész viselkedésük minősíthetetlen.

A mondataim a következő számok igazolják!


Költségvetés G.B. tanítvány támogatásához 2015.11.10.-2016.06.15
Ft.

 

Napi

Havi ( 22 nappal számolva)

tanév végéig        (7,5 hó)

 

 

 

 

 napközis ebéd

800

17 600

132000

 reggeli

500

11000

82500

osztálypénz

 

500

3750

szalagavatóra

 

 

5000

ballagásra

 

 

5000

kirándulásra

 

 

5000

tartós élelmiszer hétvégére

 

10000

75000

 

 

 

 

 

 

 

308250

Átlag 41 100 FT

Neki szerencséje van mert sikerült támogatókat találni, már csak 120 gyereknek van szüksége rá!

egy gyógypedagógus
(oligofrénpedagógus)

 

név cím a szerkesztőségben (Címlap: Forrás: gyereksorsok.hu)