Matthijs Rooduijn utrechti szociológus elmagyarázza, miért kell az egyre sötétedő politikai hangulatnak arra késztetnie a tudományos életben dolgozókat, hogy álljanak elő és döntsenek, hol a helyük.

Forrás: matthijsrooduijn.nl

A populizmus poltikai jelenségének tanulmányozása hagyományosan a történészek témája volt. Az elmúlt két vagy három évtizedben azonban a tudománynak ez a területe hozzászokott ahhoz, hogy politoklógusokat, szociológusokat, kommunikáció kutatókat és pszochológusokat is magába foglaljon. Az amerikai elnökválasztás óta tömegével kapok kéréseket a médiától, hogy beszéljek a populizmusról, és arról, miért tűnik úgy, hogy egyre szélesebb teret kap.

Az egyik leggyakrabban fölvetődő kérdés az, ismétli-e önmagát a történelem, s a jelenlegi helyzet hasonlít-e az 1930-as évek politikai harcaira. Nem hiszem, hogy hasonlít. Ami most van, az új. Persze vannak hasonlóságok, ugyanakkor roppant különbségek is vannak. A legfontosabb az, hogy a fasiszták és a nemzeti szocialisták nem populisták, mert nem demokratikusak. A populisták demokratikusak.

A jobboldali politikusoknak az a csoportja, amely jelenleg az újságcímekben szerepel populisták abban az értelemben, hogy az akarják: az emberek akarata legyen a kiindulópont a politikai döntéshozatal során. Ezt az „általános akaratot” kell az aktuális politikai döntésekben, a populisták átlal hirdetettek szerint, annyira direkt módon kell értelmezni, amennyire csak lehet. Minden intézménynek, szabálynak és ügymenetnek, amely az általános akarat ilyen direkt megnyilvánulásának útjában áll, üldözendő problémák, amelyeket a lehető leggyorsabban el kell távolítani. Kisebbségi jogok? Az emberek akarata direkt kifejezési formáinak akadályozása? Az állam ellenőrzési mechanizmusa? Ezek mind lassítják a döntéshozatal folyamatát. Politikai kompromisszumok?  Ezek a politikai javaslatok felhígulásához vezetnek, következésképp a határozottság hiányát okozzák. Szabad média? Ez csak a már meglevő rend érdekeit képviseli.

Egy kevés populizmus még jó irányba ható erő is lehet, amennyiben segít elismerni, hogy elégedetlenség van jelen, továbbá szélesíti a politikai agendát. Csakhogy a jelenlegi jobboldali populista politikusok tovább mennek ennél: nativizmust fecskendeznek pupulizmusukba, amely azzal érvel, hogy a nemzetet fenyegetik a „veszélyes mások”, mint például a bevándorlók vagy az olyan emberek, akik nem tartoznak a többség fajához vagy vallásához. A populizmus és a nativizmust igen gyakran összecserélik vagy egybekombinálják, holott ez két jól megkülönböztethető, külön dolog.

Kezdetben nekem az volt a véleményem, hogy az ilyen pártokat és politikusokat tanulmányozó kutatóknak olyan objektíven kell közeledniük kutatásuk tárgyához, amennyire csak lehetséges: meg kell próbálniuk semleges megfigyelőnek lenni, hogy kutatásuk gyújtópontjába az ezen politikai szereplők felszínre kerülésének okai és következményei megértését helyezzék anélkül, hogy erkölcsi ítéletet mondanának arról, milyen empirikus mintákkal is találkozunk bennük.

Ilyen módon amikor befejeztem előadásaimat a populista pártok felemelkedésének okairól és következményeiről, benne elemzéssel a populizmus és a liberális demokrácia viszonyáról, valamint a populizmus pozitív és negatív oldaláról, a végkövetkeztetésem egészen nyugodalmas volt. Azt szoktam mondani:

Európában erős liberális intézményeink vannak, nem létezik mindent elborító populista korszellem, és ha a populizmusnak sikerülne bekerülnie egy kormányba, ott legföljebb a koalíció egyik kis pártja lehetne.

Igen ám, de a dolgok megváltoztak. Magyarországon és Lengyelországban a populisták komoly kihívást intéznek a liberális intézmények ellen, a populista közbeszéd egyre szélesebb körben terjed, és amikor kormányra kerülnek, a populisták többé nemcsak kis pártok a koalícióban.

Ami a leginkább zavaró, az az, hogy Európában a politikai élet nagy pártjai – úgy tetszik – átveszik a populizmus liberalizmusellenességének egyes elemeit. Franciaországban például a folytatólagos rendkívüli állapot, amelyet az elmúlt év párizsi terrorista támadásai után léptettek életbe, sérelmes rajtaütésekhez és az emberi jogok megsértéséhez vezettett. Nyugat-Európában sok nagy párt választja a biztonságot a szabadság helyett – meglehet azért, mert már-már a tarkójukon érzik a radikális-jobboldali populisták leheletét.
Így azután megváltoztattam gondolkodásomat és megközelítésemet. Akadémiai munkámban továbra is annyira semleges maradok, amennyire csak lehetséges, de egyre inkább kötelességemnek tekintem, hogy részt vegyek a témáról zajló nyilvános vitában, és a médiában figyelmeztessek a populizmus és a liberális demokrácai között egyre növekvő feszültségre.

Több tudományos kutatónak kell megszólalnia és figyelmeztetést hangoztatnia arról, merre is tartunk. Ennek egy része közvetlen önérdek. Semmi okunk elvárni, hogy az akadémia immunis lesz az olyasfajta populista beavatkozással szemben, amilyeneket mostanság Magyarországon és Lengyelországban látunk.

Az állam belső ellenőrzési mecsanizmusa és a média szabadsága ellen intézett populista támadások nagyon könnyen átterjedhetnek az akadémiai életre. Végtére a populisták nemcsak  a politikai és a gazdási élet elitjét támadják, támadásaik célkeresztjében ott vannak az akadémiai élet „sznob értelmiségiei” is. 

Tény, hogy Törökországban épp most zajlik egy ilyen támadás az akadémia ellen.

A tudományos élet résztvevőinek erkölcsi kötelességük a liberális demokrácia védelme. A társadalmi és a politikai pluralizmus elősegítésével a rendszer megteremti azokat a körülményeket, amelyek között a kutatók végezhetik munkájukat és a tudomány virágozhat. A kutatók függnek ettől.

Ennek az évnek az eseményei aggasztóak voltak. A 2017-es esztendő első nagy próbatétele pedig hozzám igen kényelmetlen közelségben történik majd. A Holland Szabadság Pár populista Geert Wilderse vezet a közvéleménykutatások szerint, miközben zajlanak a márciusi országos választások előkészületei.

Meglehet, győzni fog, az azonban nagyon valószínűtlen, hogy ő lesz a következő miniszterelnök. Ugyanis ha nem szerzi meg a mandátumok több mint 50 százalékát, koalíciós kormány létrehozására kényszerülne. A legtöbb párt pedig már be is jelentette: kizárt, hogy hajlandó lenne együttműködni vele, vagyis azt hiszem, nagyon valószínűtlen, hogy kormányozni fog. Mindazonáltal ha négy vagy még több vezető párt alkot koalíciót, Wilders üzenete, hogy a politikai vezető réteg színtelen, és az egyik párt tizenkilenc, a másik egy híján húsz, meglehet, népszerűbb lesz, mint valaha.
 

World Wiew 15 DECEMBER 2016 | VOL 540 | NATURE | 317 / Fordította: Katona Ferenc