h i r d e t é s

Volt már olyan, hogy egy orvos ellenanyag hiányában harmadik oltást adott a páciensének

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Volt már olyan, hogy egy orvos ellenanyag hiányában harmadik oltást adott a páciensének

2021. június 04. - 15:11

Rusvai Miklós virológus elmondta, bár hivatalosan nem tehetik meg az orvosok, hallott már olyan esetről, ahol ellenanyag hiánya miatt az orvos harmadik oltást is adott a páciensének. A virológus szerint ez nincs tiltva, és az orvosi esküből következik is. ​

Koronavírus elleni oltásra érkeznek páciensek a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórházba Székesfehérváron 2021. június 4-én. - Fotó: MTI/Vasvári Tamás

Rusvai Miklós számításai alapján a 60 feletti korosztálynál a kínai vakcinával oltottak körében minden ötödik embert érint az, hogy nem alakult ki kellő immunválasz. A virológus az ATV Startban hangsúlyozta, hogy ezt a hozzá eljutott információk alapján mondta, 15-20 százalékot jelent az összes oltotthoz képest. Szükségesnek tartaná azt, hogy legyen tömeges felmérés a kérdésben.

Rusvai szerint azok, akik nem tudják az ellenanyagot tesztelni, viselkedjenek úgy, mintha nem lenne védett. Az immunválasz egyénfüggő, a korral arányosan nő, hogy az immunrendszer nem reagál megfelelően.

A harmadik oltás szükségessége kapcsán elmondta, hogy mihelyt lehet, be kell adni. A második oltás után 4 héttel megméreti valaki, és nincs antitestes válasza, minél hamarabb kapja a vakcinát, annál jobb. Azt is hangsúlyozta, hogy ennek a harmadik oltásnak más típusú vakcinának kell lennie.

Ha évenkénti immunizálásra lesz szükség, akkor is elég lesz egy oltás - jegyezte meg Rusvai.

Az orvosoknak sincs egyértelműen megengedve, hogy ha látja, hogy a páciense nem védett, immunizálást kövessen el.

Rusvai elmondta, bár hivatalosan nem tehetik meg az orvosok, hallott már olyan esetről, ahol ellenanyag hiánya miatt az orvos harmadik oltást is adott a páciensének. A virológus szerint ez nincs tiltva, és az orvosi esküből következik is.

Rusvai olyanról is hallott, hogy Romániába mennek át harmadik oltástért - szerinte ez "magyaros megoldás", de addig, amíg nem kapják meg az oltást, védtelenek ezek az emberek. (atv.hu)