És bár elnevezésük száraz és bürokratikus, mégis: az, hogy miképp dolgoznak, illetve hogyan alakul a sorsuk, érdemben befolyásolja az uniós polgárok mindennapjait.

Nem véletlen, hogy a kiküldött dolgozók váltak – legalábbis átmenetileg – az európai integráció kérdésének főszereplőivé.

A francia államfő azt reméli, hogy az októberi EU-csúcson megállapodás születhet a kiküldött munkavállalókról – és ha ez így lesz, az igencsak fájhat Kelet-Közép-Európának.

Az úgynevezett kiküldetési irányelv lehetővé teszi, hogy a keleti tagországok vállalatai úgy küldjék ki nyugat-európai munkára alkalmazottaikat, hogy azokra nem a „befogadó állam” szabályai, hanem a hazai munkajogi és szociális előírások vonatkoznak. Magyarán: a kiküldöttek sokkal olcsóbb munkaerőként jelennek meg a francia, német és így tovább piacon.

A „lengyel vízvezeték-szerelő” alakja a 2004-es EU-bővítés után vált szimbolikussá Nyugat-Európában.

Ő az a keletről érkezett, ügyes ezermester, aki mindent elvállal.

Rejtély, honnan szerzi be az alapanyagot (elhozza az üzemből), semmiről nem ad papírt – és voltaképp mindenki jól jár vele.

Ő maga is elégedett kétlaki helyzetével, amelyben párja – amennyiben vele jött, és nem Poznanban neveli a német családtámogatási szabályok alapján neki járó pénzből a gyerekeket – rendszerint takarítást vállal jómódúéknál. De mindenki tudja, hogy valahogy nincs ez rendben.

• Az unió kiküldetési irányelve még 1996-ból származik, az akkori EU-tagállamok önmagukra szabták, és fel sem merült bennük, hogy hamarosan olyan országok sorát veszik fel az unióba, ahol a munkáltatói terhek (bérek, adók, járulékok) összességében sokkal alacsonyabbak, mint Nyugat-Európában.

A jogi szabályozás nem tudja érdemben kezelni azt a jelenséget, hogy amikor egy lengyel cég csoportosan kiküldi például egy németországi építkezésre a melósait, akkor – a lengyel „olcsóság” miatt – alákínálhat az echte német építési vállalkozó cégnek.

• A „tehetetlenség” oka, hogy a vállalkozás szabadsága és a munkaerő szabad áramlása megkérdőjelezhetetlen alapjog az unióban. Így válhat legitimmé a lengyel vízvezeték-szerelő.

Ezen akar változtatni Emmanuel Macron, aki a francia köztársaságielnök-választási kampányban azt ígérte: gondoskodni fog arról, hogy ezzel a „trükkel” ne vehessék el mások a franciák munkáját.

Ha nem tudná állni a szavát – teszi hozzá –, akkor azzal az euroszkeptikusokat erősítené.

És itt a válasz arra, hogy mitől számít – legalábbis a saját romló népszerűségi adatait javítani kívánó Macron retorikájában – az európai jövő egyik kulcskérdésének a kiküldetési irányelv módosítása.

Amihez persze minden tagállamnak hozzá kellene járulnia.

A francia elnök most Közép-, illetve Délkelet-Európába utazott, hogy rávegye követeléseinek támogatására a térség vezetőit. Salzburgban az osztrák kancellár volt a házigazda, de a két tényleges tárgyaló partner a cseh és a szlovák miniszterelnök.

(Macron útjának további két állomása Bukarest és Szófia.)

A lengyel és a magyar kormányfő nem volt ott Salzburgban. Nem hívták őket, mert a centrista francia köztársasági elnök viszonya mindkettőjükkel hűvös, sőt.

Számos megfigyelő ezt úgy értelmezi, hogy Macron éket próbált verni a visegrádi négyek közé, megkülönböztetve a jó európaiként meghívott szlovákokat és cseheket az európai értékeket rendre megtagadó, illetve kiforgató lengyelektől és magyaroktól.

vasarnapihirek.hu