Nem csitul a gyerekéhezés körüli hiszti. Nem is fog jövő hétig, amikor is az Országgyűlés plenáris ülésén tárgyalják majd azt a csodás határozati javaslatot, amelynek elődje, ha a kormánypártok a parlament elé engedték volna múlt héten, hát az ripsz-ropsz meg is oldotta volna a magyar gyerekek magyar éhezésének nagy magyar problémáját. Egy megszavazott és aláírt papiros bizonyos Nemzeti Minimumról (valami nemzeti csupa nagybetűvel, lásd még Nemzeti Dohánybolt, úgy látszik, ez a magyar nemzeti minimum), az már csak ilyen.

Remélem, valójában Harrach Péter is csak azért visszakozott, mert az eredetibe elfelejtették beleírni a jól ismert varázsigét, hogy ugyanis „Terülj-terülj, asztalkám!”. Az új változatban talán benne lesz, s akkor biztosan kaviártól roskad majd minden szegény magyar gyerek asztala

Ész megáll.

Harrach persze a visszakozással, a puszidobálgatással meg a szöveggel, hogy ugyanis a baloldal rárepült a témára és kampányol a gyerekszegénységgel, jókora politikai hibát követett el. Épeszű magyar állampolgár pontosan tudja, hogy a semmire sem kötelező országgyűlési határozatok hasznosabb felhasználási módja az egészségügyi papírként való alkalmazás lenne. Teljesen nyugodtan megszavazhatta volna hát a parlament akár a „civilek” eredeti javaslatát is arról a bizonyos gyerekéhezés elleni Nemzeti Minimumról. Fideszestül, KDNP-stül szavazhatta volna meg. Harrach éppen a kifarolással teremtette meg a lehetőségét annak, hogy az ellenzék rárepüljön a témára (nem csak a baloldal, a Jobbik is), a miniszterelnök meg magyarázkodhasson. A kép így az lett, hogy van a kormány, amely éhezteti a gyerekeket, de ha nem, hát csak akkor nem, ha önmagát fényezheti azzal, hogy jut kakaós csiga az aranyos csöppségek pici pocijába. Meg az ellenzék, akik tényleg mindent megtennének, urambocsá' még egy semmire sem kötelező határozati javaslatot is megszavaznának, de hát a kormány...

Azon nem is lepődöm meg, hogy ellenzéki politikusok rácsapnak a labdára, hogy Szabó Tímeanyílt levélben fölényeskedik és jófejkedik. Ez a dolga. Harrachnak hála már meg is teheti. A fideszes politikai kicsinyesség visszatetsző még akkor is, ha egyáltalán nem azért vannak a parlamentben pártok, hogy együtt elénekeljék a We Are The Worldöt. A kormánypártok végképp nem.

Azért vannak ott, hogy ha gond van, megoldják.

Nézzük tehát inkább magát az ügyet. Azt a bizonyos gyerekéhezést.

Ez ugyanis pont nem az a terület, ahol olyan nagyon noszogatniuk kell a kormányt a rendkívül sikeres koncerteket szervező majdnem civileknek.

Először is, ha jól emlékszem, Orbánék voltak azok, akik a gyerekeket beterelték az intézményekbe. Oda, ahol egyáltalán lehetőség van megetetni őket. Akkor is ment a hiszti, hogy micsoda cigányellenesség már ez. Akkor van támogatás, ha a gyerek eljut az iskolába? Fasizmus ez, kérem.

Kajaügyben meg nem csak szép tervek vannak, hanem tettek is, múltidőben. Két hónapja, szeptemberben a korábbi 92 ezerről konkrétan 318 ezerre nőtt a bölcsődében és óvodában ingyenes étkezésre jogosult gyerekek száma. Politikus-harcos stílusban, ha valaki azt szereti: a mostani kormány azt a 226 ezer gyermeket is ingyen étkezéshez juttatta, akiket az előző kormány hagyott éhezni. Az ingyenesen étkezők aránya így mindenesetre 90 százalék lett, az átlag feletti jövedelmű 10%-nak kell csak továbbra is fizetnie. A bölcsiben egyébként négyszeri étkezés van, ami két főétkezésből (reggeli, tízórai, ebéd, uzsonna), az oviban három: tízórai, meleg ebéd és uzsi.

Ezt terjesztik ki az összes szünidőre januártól úgy, hogy kötelezik az önkormányzatokat a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű kölkök étkeztetésére. Plusz adnak rá 4 és fél milliárdot, mert ugye kötelezvényekkel nem lehet jóllakni.

Marha nehéz azért ezt Nemzeti Gyerekéheztető Kurzusként beállítani, még Jámbor András is kénytelen elismerni, hogy sokat tettek Orbánék, úgyhogy marad számára az érv: nem eleget!Viccelődött is a blogger a minap, hogy Orbán megtiltotta a gyerekeknek az éhezést. (Azt a kérdést a szerző nem tette fel magának, hogy ha közös határozatokat hoz a parlament a Nagy Nemzeti Minimumról, attól vajon jóllaknak-e.) Mert Orbán azt találta mondani, hogy a gyerek az állam pénzén napi négyszer kap enni, tehát nem éhezhet.

„Nem éhezhet. Ennyi. Az alaptörvénybe is be kéne írni, hátha akkor a kisgyerekek rájönnek hétvégén és a szünetben is, sőt az iskola délutáni vége és másnap reggel között, hogy elég nekik az, amit hétköznap az óvodában kapnak.”

Orbán mellément, a napi négy étkezés, mint láttuk, az oviban valójában három, ez a tipikus jogvédős hozzáállás viszont, amely mindig minden felelősséget az államra testál, s amelyet Jámbor is képvisel, elképeszt.

Oviban ingyen van a kaja? Még suliszünetben is ingyen lesz? Nem elég! Na de mi van az otthoni vacsorával? Azt miért nem szervírozza a Zorbán? Különben is: mit adtak nekünk a rómaiak?

Bizonyára szörnyen érzéketlen vagyok a felvetéssel, de: mondjuk a szülőtől nem várható el, hogy ha háromszor-négyszer kap enni a csemetéje állami pénzen, este mondjuk adjon neki egy szelet, saját pénzen vett kenyeret?

Ja, hogy nem tud adni! Hogy nincs pénze! (Nyilván a társadalom hibája, kirekesztés, ilyesmi.) Nos, ez akkor lehetne így, ha százezer szülő halt volna éhen. Nyilván előbb adok a gyerekemnek, aztán eszem én, ha baj van, ha nincs pénz. Szerencsére azonban nem tudok arról, hogy Magyarországon pusztítana az éhhalál.

„Lehet, hogy nem lehet jó árban értékesíteni a húst, a tojást, a tejet, de hány szegény családnál jártam, hol mindenki dohányzik, issza a kávét és várják a segélyt!”

A szociális szempontból közismerten érzéketlen Böjte Csaba megfigyelése.

„Közben a gyerekek... Amikor elvittem a kukákat és átnéztem a falubeliek szemetét, azt miattuk tettem. Mert persze mindenki teszi magát, hogy mekkora jó szülő, hogy a gyereke az első, hogy annak mindent megad. A kuka valósága viszont nem ezt tükrözte vissza. Piásüvegek, cigisdobozok... Szóval látnom kellett, mi a valóság, hogy szembesíthessem vele az embereket. Azzal, hogy sokkal jobban szeretik magukat, mint a gyerekeiket. Bele is mondtam a szemükbe.”

Ez meg a cserdi polgármester Bogdán Lászlóé. A Mandinernek adott interjújából származik. 

Szóval hagyjuk ezt a gonosz állam kontra jófej, szegény, elesett emberek szembeállítást.

A gyerekéhezés ellen egyébként tényleg tenni kellett és tenni is kell. Ebben egyetértünk. Csakhogy belőni sem lehet, mekkora ma a gond pontosan. Mert bár Jámbor a tudományosság látszatát keltve Tárki-elemzésre hivatkozik cikkében, amely szerint 50 ezer gyerek rendszeresen éhezik Magyarországon, az adatfelvétel nyilvánvalóan a szeptemberi változások előtti. Amikortól is 226 ezer olyan gyerek ehet ingyen, akinek addig fizetnie kellett az ételért.

Hogy ez, plusz a jövő januártól esedékes szünidős ingyenebéd önmagában felszámolja-e a problémát? Nem tudom. Ahogy nem tudhatja Jámbor sem. Addig viszont, ameddig nincsenek valódi számok, amíg nem lehet értékelni a friss intézkedések eredményét vagy eredménytelenségét, addig a hazugozás és a habverés legalább olyan kicsinyes, mint amilyenek Harrach Péter puszi-súlyosbította mondatai voltak. 

Stumpf András / mandiner.blog.hu