„Közhely, mégis igaz: a magyar politikában még rövid távra is igen nehéz előrejelzést adni, mert a bennünket körülvevő világban rendkívül sok a bizonytalanság. A nehézségek ellenére az emberek többsége mégis azt várja, hogy mondjunk valamit, próbáljuk felkészíteni őket a várható kimenetelekre.

Az már most, szeptember elején is jól látszik, hogy az előválasztás – az összes hibájával és döccenésével együtt – kiemelkedő jelentőségű politikai eseménnyé vált. A magyar politikában elsőként a 2019-es önkormányzati választáson alkalmazott innováció – amelynek nyomán az ellenzék visszavette Budapestet, továbbá meghódított csaknem tucatnyi megyei jogú nagyvárost – az idén ősszel is szépen vizsgázik: elérte, hogy 

nem a fidesz és az Orbán-kormány tematizálja a közbeszédet, hanem az egységesen fellépő, hatpárti, demokratikus ellenzék.

A leginkább hazugságra meg gyűlöletbeszédre építő Orbán és propagandistái védekezésre kényszerültek, pedig a Karmelita kolostor szeparált szobáiban ülő tervezőknek a (nemtelen) támadás a fő fegyverük. A végtelenül leegyszerűsített, ugyanakkor legalábbis értelmezhetetlen „Stop Gyurcsány! Stop Karácsony” elnevezésű aláírásgyűjtés elindítása jól jelzi: a rezsim hagyományos tudatformáló eszközei, mint például a nemzeti konzultáció, már nem elegendőek. Azt is megtapasztalhattuk, hogy nekiálltak az ellenzék programjavaslataira reagálni: hogy mást ne mondjak, beígérték a 200 ezer forintos minimálbért, az alacsony keresetűek személyi jövedelemadójának mérséklését, akár eltörlését is.” (madiner.hu)