h i r d e t é s

Szekszárdon felújították a városházát, közben tönkretettek egy 70 nm-es seccót

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

Szekszárdon felújították a városházát, közben tönkretettek egy 70 nm-es seccót

2016. február 22. - 09:03
0 komment

A szekszárdi polgármesteri hivatal 70 m2-es seccója (kvázi freskó) a 440 milliós energetikai felújítása során jelentősen károsodott.

A fotók egyértelműek, azon nincs mit magyarázni. Önkormányzati képviselőként kötelességemnek éreztem a probléma felvetésén túl, hogy a megoldást is keressem a restaurálására. Egy e-mailt írtam Fekete Györgynek a Magyar Művészeti Akadémia elnökének, hogy segítsen. Elnök Úr 24 órán belül felhívott telefonon és elmondta, hogy sajnos ehhez nincs köze, lévén Ők csak az állami tulajdonú alkotások felett gyakorolnak befolyást, önkormányzatira nincs felhatalmazásuk. Javaslatot tett viszont arra, hogy megkérdez egy kiváló restaurátort és „összehoz vele”. Fél órán belül megkaptam a restaurátor nevét, telefonszámát – aki mellesleg az akadémia tagja - és azt, hogy az MMA elnöke lebeszélte vele, hogy vállalja, segítsen a korrekt helyreállítás megfogalmazásában. Annyit mondott, hogy nyilván ennek lesz néhány tízezer forint szakértési díja. (utazás, szakértői vélemény megfogalmazása, dokumentálása) Megköszöntem.

Azonnal a következő levelet írtam a Polgármester Úrnak:

Tisztelt Polgármester Úr!
Felvettem a kapcsolatot Fekete Györggyel az MMA elnökével, aki készséggel állt rendelkezésre. Megbeszélte egy képzett restaurátorral egy akadémikussal a problémát és megadta a telefonszámát. Az úr aki megnézi és javaslatot ad a házasságkötő terem seccójának szakszerű javítására, a telefonomat várja. Ennek természetesen van pár tízezer forintos költsége, amit a városnak kell előlegezni. A szakértői díj és a javítási költség természetesen a károkozóra hárítható.
Kérlek jelezd, hogy a költségeket a város megelőlegezi-e?
Tisztelettel: Rácz...
Erre a levélre mai napig nem kaptam választ. 
Két nap múlva megpróbáltam felhívni, de csak az Alpolgármester Asszony volt benn, aki elmondta, hogy még nem látták a seccót (annak ellenére, hogy az ezzel kapcsolatos FB bejegyzésem és a fotókat 36.000 ember látta és közel háromezren aktívan olvasták is) de majd később döntést hoznak. Felháborodásomnak adtam hangot, hogy a ZÁÉV 66 milliós késedelmi kötbér elengedésénél, vagy a határidők módosításánál, netán a Diákétkeztető Kft Pécsre kiadott 7 milliós szakértői megbízásánál nem akartak ennyire spórolni a város pénzével, egyébként pedig nyilván annak kell fizetni a költségeket, akik hibáztak és nem a városnak. Erről a beszélgetésről két mondatot feltettem a Facebook oldalamra és kb. 10 perc múlva telefonon felhívott Alpolgármester Asszony. Először jogi eljárással fenyegetett, aminek természetesen álltam volna elébe, de abba maradtunk, hogy hétfőig kérnek határidőt a döntésre. Azóta eltelt egy következő hétfő is és semmi.
Ennyi az előzmény… de mi a tanulság?
A legkisebb empatikus készséggel, némi intelligenciával annyit azért lehetett volna látni, hogy az MMA nagyhatalmú elnöke nem egy kis vidéki ellenzéki képviselőt tüntetett ki kivételes figyelmével, egy olyan ügyben, amihez végül is semmi köze, hanem kellett lenni valami másnak is. Tehát az a megközelítés, hogy most jól lejáratjuk ezt az ellenzékit, mit ugrál itt, kontraproduktív. Sokkal valószínűbb, hogy sikerült egy megye jogú város vezetés intézményét a suttyóság legalsó szintjére navigálni.
Az, hogy az ellenzéket minden eszközzel kirekesztik, egyesek szerint rendben van, de az, hogy a saját pártcsaládjuk emblemetikus képviselőjét úgy építsék le, mint ahogy zalai suttyógyerek a svábbogarat lefricskázza a kocsmaasztalról, az már tényleg egy szint. Alulról! 
Itt akár be is fejezhetném, de mi lesz a város tízezernyi lakosának szép emléket idéző seccójával? Ugyanarra a sorsra jut, mint a hivatal épülete a kóklerek teszik tönkre? vagy sok millióért a város pénzén valami haver gányol rajta ideiglenesen valamit?

 

Rácz Zoltán