h i r d e t é s

Ön beoltatná magát orosz vagy kínai vakcinával?

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
2021. február 22. - 08:43

 

Több háziorvos is azt mondta a Népszavának, nem szívesen olt a kínai oltóanyaggal, amelynek csak a termékismertetője érhető el magyarul.

Megosztja a háziorvosokat a távol-keleti oltás. Mint az emlékezetes: már e héten elkezdhetnek oltani a háziorvosok a kínai Sinopharm vakcinával. Ez az az oltóanyag, amely esetében az engedélyező hatóság rendkívüli könnyítéssel adta meg a hazai felhasználási engedélyt.

Korábban a Magyar Orvosi Kamara kérte, hogy hozzák nyilvánosságra az oltás alkalmazási előiratát, mert ennek hiányában nem tudja javasolni, hogy az orvosok oltsanak vele. Azóta a gyógyszerhatóság honlapján megjelent egy dokumentum, ám ez nem egy hagyományos független szakértők megállapításain nyugvó előirat, hanem a kínai gyártó termékismertetőjének magyarra fordított változata.

György István, az oltási munkacsoport vezetője szombaton a közmédiában be is jelentette, hogy a háziorvosok több tízezer adag Sinopharm vakcinát kapnak. Főleg a 60 feletti betegek oltására. Lapunk több háziorvost is megkérdezett, hogy oltanak-e a különleges engedélyezési szabályokkal behozott kínai vakcinával. Volt olyan vidéki doktor, aki csak annyit felelt a kérdésünkre: aki kéri a kínait, azt beoltja, aki nem, az amint lehet mehet az oltópontra Pfizerért.

A korcsoport meghatározását Kökény Mihály egykori egészségügyi miniszter is kifogásolta a közösségi oldalára kitett posztjában. Mint írta: saját vizsgálatok híján az OGYÉI a Sinopharm vakcina kínai nyelvű termékismertetőjének magyar nyelvű adaptációját adta ki alkalmazási előírásként, annak is a december 30-i verzióját. Ebben a dokumentumban olvasható, hogy a készítmény tesztelésekor elsősorban a 18–59 éves népességre koncentráltak, náluk a készítmény „meghatározott védőhatással bír”. Hogy pontosan milyen hatékonyságú, arról azt írják, hogy „a védőhatásra vonatkozó értékeléshez a végső adatok egyelőre nem állnak rendelkezésre, a hatásosság és a biztonságosság még további ellenőrzésre szorul”. (nepszava.hu)

Kép: A Sinopharm kínai gyógyszergyártó cég koronavírus elleni, ezen a napon érkezett vakcináinak egyikét mutatják a Hungaropharma gyógyszer-nagykereskedelmi vállalat budapesti logisztikai központjában 2021. február 16-án. Az első szállítmányban 550 ezer vakcina érkezett Kínából. - Fotó: MTI/Mónus Márton


 

Kommentek

h i r d e t é s

h i r d e t é s