Hősünk a következőt volt képes mindenfajta kétség érzete nélkül belesuttogni a világba: "A közmunka nyomor helyett tisztes szegénységet kínál."

Különös kijelentés ez egy jogásztól, aki az egyetemről - közel sem példátlanul - az ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség elnöki székéről dobbantva egyenesen a parlamentbe érkezett be. Kellett is neki a kétségtelenül kemény iskolaéveket követően egy kényelmes szék a parlament üléstermében. Hogy a kemény munkáról és úgy általánosan a szegénységről milyen fogalmakat alkothat Rétvári azt a balladai homály jelzőjével kell illetnünk.

E kijelentését olvasva, valamint elméletben feltételezve, emberséget a kormány bármely tagja felől, az az illetlen érzés foghatja el az embert, hogy a pénz értékét általánosságban nem ismerik. Ha ugyanis ismernék azt az erőfeszítést, amit ma egy embernek puszta léte fenntartásáért nap mint nap ki kell fejtenie, körme szakadtáig küzdene, ennek az állapotnak a javításáért. Ha azonban ismerik a nyomort, és azt körülményt, hogy a közmunkaprogram csupán könyöradomány, felmerül a szándékosság gyanúja.

Tehát a kérdés adott:

Emberünk vajon hülye, gonosz, vagy mindkettő?

A közmunkaprogram, ami minimálbérhez képest is nevetséges, nehezen vehető statisztika hamisításán kívül, javító szándéknak. 

Igaz a kormány vak híveinek e gondolatok, mint minden demokratikus, ebből adódóan liberális gondolat eretnekségnek minősül, reméljük, hogy van esélyük még felébredni.

Rétvárinak pedig csak annyit kívánunk, hogy soha ne kelljen annyit dolgoznia, amennyi kárt okoz meggondolatlan beszédével.

Szerző: Lőrincz Csaba / huvos.blog.hu