h i r d e t é s

Orbánék 2019-ben is számíthatnak az ellenzék trollkodására

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Orbánék 2019-ben is számíthatnak az ellenzék trollkodására

2018. december 31. - 08:06

Ami elég szomorú, ha azt vesszük alapul, hogy a civilizált kommunikációra kormányunk – ha éppen nem szarik rá magasról – csak lekezelő reakciót képes adni. Igaz, a Fidesz az utóbbi időkben annyira el volt szállva magától, hogy már lényegében a látszatra sem igazán adott, így e két körülmény ismeretében aligha csodálkozhatunk azon, hogy tüntetéshullám söpör végig az országon.

Hiába épít arra a Fidesz, hogy az ünnepek lecsendesítik a tiltakozás hangjait, az O1G formájú bejglik és más finomságok emlékeztetik az embereket, hogy ez csupán a vihar előtti csend. Harrach Péter megpróbálta a lehetetlent. Jelesül azt, hogy valami okosat mondjon. Állítása szerint önként vállalt túlóráról van szó.

–  A kérdést úgy is feltehetjük: ki meri a beosztottját a szándéka ellenére, a megerősített ellenőrzés mellett munkaerőhiány idején túlóráztatni? Ha a törvényt betartják, az mindkét félnek lehetőséget jelent. Bízom benne, hogy a szakszervezetek kizárólag a munkavállalók érdekeit nézik, és nem politikai elkötelezettség motiválja őket. /168 óra/

Szinte magunk előtt láthatjuk a gyöngyöző homlokú riportert, ahogy ajkába harap, nehogy kimondja, ami eszébe jut. Valami ilyesmi lehet:

„Elnézést bácsi, nem kéne nyugdíjba vonulni, ha már ennyire nem ismeri a magyar valóságot?”

Ebből is világosan látszik, hogy emberünk nemhogy az utóbbi időben, de pályafutása során egyetlen napot sem dolgozott. Mert ha így tett volna, akkor tudná, hogy a kollektív szerződés annyira kétirányú, amennyire a munkavállaló szabad. Elég csak a béreket összevetni Európa más országaival. Komolyan azt hiszi bárki is, hogy ennyire önzetlen lenne a magyar nép? A hülyeséggel határos gondolat.

De tudjuk jól, hogy az együttérzés sosem volt jellemző a kormány kegyeltjeinek körében. Másfelől ez az elitizmus se lenne akkora gond, ha sokkal visszafogottabb mértéket öltene és ha már kiszivárog valami a korrupcióból, annak illenék nem a kormánytagok suttyóságát bizonyítania. Hogy ne nevezzük azt tahóságnak.

Mindezek tükrében nagyon úgy tűnik, hogy a 2019-es évben nincs más lehetőség, mint lerántani a leplet az Orbán-kormány kisstílű, de ettől függetlenül nagyon is kártékony működéséről.

Szerkesztőségünk nevében kívánok minden olvasónknak Boldog Új Évet, mely ezúttal valóban eredményekben gazdag lehet.