A szüreti napok keretében a testvérvárosoknak egy fogadása volt szombat délben, ami majd eltartott a hivatalos ünnepség kezdetéig, három óráig. Megkaptam az egyen kötényt. A zakót levéve, fehér ingben, kezemben egy pohár borral beálltam az indulási oldalra. Két országgyűlési képviselő is jelezte – Horváth Istvánon kívül - hogy részt kívánnak venni. Polgármester Úr nem volt elég nagyvonalú és félreérthetetlenül jelezte, hogy ő nem hívta meg, nem kapnak kötényt, meg úgy egyáltalán… Nagyon nem értek ezzel egyet, mert úgy Harangozó Tamás, mint Hadházi Ákos nagyon jelentős számban, a szavazók közel felénél kapott Szekszárdon szavazatot, nem méltó egy regnáló vezetőhöz, hogy kirekessze az ellenfelet, sőt…! Elindultunk a Bezerédj utcán sokan fényképeztek, páran üdvözölték a menetet. Megvallom gyorsabban vert a szívem, nem szoktam és nem is szertetem úgy általában az ilyen "magamutogatást", de ez kicsit másabb érzéseket generált nálam is. Az APEH székház előtt már sokkal több ember és taps fogadta a város vezetőit. Mi demokratikus ellenzéki képviselők a második sorban szerényen, mint a "szegény rokon". A Széchenyi utca már végig tele a hűvös és a napos oldalon egyaránt a nézőkkel. Voltak integetések, szórványos taps. Nem hinném, hogy nekünk ellenzékieknek szólt, de egyrészt meglepett a nagyon sok ember, másrészt kénytelen voltam azonosulni a szerepemmel. Előttünk két ember, az egyik söprűvel lapáttal, a másik egy szürke kukával szedte össze a lócitromokat, nehogy szerencsés helyzetbe kerüljön valamelyik felvonuló. (Egy kép ugrik be, mert már elég öreg vagyok hozzá. Aki látta a Bakaruhában című, filmet Bara Margittal és Darvas Ivánnal a főszerepben, emlékezhet arra, ott fejeződött be a film egy olyan jelenettel, hogy elvonul a huszárszázad a város utcáján, a nép éljenez, az ablakokban szűzlányok integetnek epedezve a nyalka legények után, és amikor kiürül az utca, jön pár ember egy kis tróglival és gyűjti a szennyet, ami utánuk maradt.)

Megállunk a volt Skála előtt, fel a járdára és utánunk a delegációk, a borrendek. Mindjárt örökbe is fogadtam a Dunaföldvári szt. Rókus borrendet lévén apai ágon, a lekövethető öt generáción keresztül örököltük, kaptuk ezt a nevet és sajnos én vagyok az utolsó. A táncosok felvonulása impozáns, színesen vidáman. Egyszer a 7-8 éves korosztályban feltűnik egy csillogó szemű, tényleg nagyon aranyos szép kis fekete bőrű leány, sárközi népviseletben, magyar táncot ropva vidáman. Valaki félhangosan: Nézd egy migráns! (Ebben benne volt az őrült kampány, a felturbózott idegengyűlölet és a nagyon kedves kép ellentmondása, és a döbbenet a méla csöndben.) Jönnek a nagyok is, a testvérvárosiak, nagyon impozáns. Az iskolások sok-sok sárga lufival. Valakinél egy piros is feltűnik. Nézd az ellenzék is itt van.

Valaki megjegyzi. Közölték az egyik csoporttal, hogy kötelező a részvétel, elvárják, hogy az osztályból mindenki felvonuljon. (Mint a Rákosi időkben, gondolom.) Négy órakor elmegyünk a mi országgyűlési képviselőnkkel találkozni. A Béla tér tele van. este tizenegy után jövünk el, szinte mozdulatlanul tele a tér.

Azért ez egy nagyon jó mulatság. Beszélgetés közben kiderül, hogy az Omega koncert azért a fényeffektusokon kívül nem hozott egy maradandó élményt, de azért nagydolog, hogy itt voltak és egyesek szerin húszezren hallgatták ingyen. Mondhatnám Szalóki Ágnes előadását, aki azért nagyon jó előadó és sorolhatnám és a többit.

Csak jó szórakozást tudtam mindenkinek kívánni, barátsággal szeretettel és nagyon jó kedvvel!