Ha az életet célnak fogom fel és ebben a földi valóságban képzelem el, akkor valóban szűkös ez a távlat. Szűk helyen az ember szorong és nem képes másra gondolni, csak a beszorítottságra. De ha az életet egy vizsgafeladatnak tekintem, amit meg kell oldani, de a vizsga után tovább lépek egyetemre, vagy egy másik térbe, akkor ez a beszorítottság megszűnik. Ez nem azt jelenti, hogy át kell ugrani a vizsgát és egyből továbblépni. Ilyen nincs! Ezzel azokra utalok, akik maguk vetnek véget életüknek, vagy hajtanak végre mások utasítására feladatokat, ami életük elvesztésével jár. Vizsga nélkül az egész tanulási folyamat értelmét veszti. Az bukás. A vizsgakérdéseket viszont Allah teszi fel és nem ember!

Mert bizony, Mi próbára teszünk titeket némi félelemmel, éhséggel, szűkével vagyonnak, létnek és termésnek. Vidd örömhírét az állhatatosaknak,- (Korán 2:155)

Arra számítanak-e az emberek, hogy magukra lesznek hagyva, mikor mondják: „Hiszünk,” és őket nem teszik próbára?” (Korán 29:2)

Hit kérdésében a szájjártatás nem megoldás. A hitnek ki kell állnia az élet valós zűrzavarát. A megpróbáltatáshoz minden körülményre számítanunk kell, hogy bizonyítsuk, képesek vagyunk-e a legnehezebb helyzetben is magunk és egónk fölé emelni Allahot. Sok fájdalmat, keserűséget, önfeláldozást kell kiállni ahhoz, hogy önmagukat megtisztítsuk, akár az aranyműves, amikor kiégeti a szennyeződést az aranyból.

Egy hívő ember nem ússza meg a megpróbáltatást, azaz a vizsgát! Lehet, hogy egy hitetlen megússza, de egy hívő soha. Egy hitetlennel lesz, ami lesz, erre mi választ nem adhatunk, de egy hívő útja a Túlvilágon bizonyosság. Ha nem lenne bizonyosság, akkor nem hívő emberről beszélnénk. Ez eddig az út és az út beteljesedése. De mi a metodika?
Ha szép virágot akarsz a kertedben, akkor nem az a megoldás, hogy leülsz a virág elé imádkozni, vagy meditálni. A virág rá sem fog hederíteni a hozzá szóló fohászokra. Ellenben meg fogja hálálni a napfényt, tápanyagot és jó talajt. Ha felfogod mi kell a virágnak és azt adod, akkor élvezni fogod szépségét. Minden dolognak meg van az igénye, amit az életben elő kell teremteni. Nem elég a családért imádkozni, tenni is kell. Nem elég egy jó munkáért imádkozni, azért tanulni, készségeket is kell fejleszteni. Nem elég Isteni válaszokat várni a semmiből, azért a lelkeddel kell foglalkozni.
Azt azonban figyeld meg, hogy ha görcsösen ragaszkodsz valamihez, akkor annak az ellenkezője következik be. Mert az emberi elme bonyolult szerkezet. Ha ráerőltetnek valamit, az ledobja magáról.

Példaképpen, csak annyit, hogy tegyük fel, imádkozol. De várod este a focimeccset, vagy a sorozatot a tévében. Elhatározod, hogy nem szabad a focimeccsre, vagy a főzőműsorra gondolni, hiszen mégis Allahhal térsz beszélőre. Minél erősebben akarod kizárni tudatodból a tévéműsorokat, azok annál karakteresebben lesznek jelen és nyomják háttérbe imádat. Nem csak imára igaz ez. Bármire, amit az életben teszel. De arra is érvényes, hogy saját gondolatot másra ne erőltess. Ne próbálj minden erővel másokat győzködni. Ha ezt teszed, automatikusan beindul egy védekezésii folyamat és ledobják magukról mindazt, amiket rájuk hordasz.

Visszatérve a vizsgákhoz és megpróbáltatásokhoz. Ha készültél már iskolai vizsgára tudod, hogy akkor nem szokott sikerülni, ha a felkészülés minden percében csak arra koncentrálsz és izgulsz. Ha könnyedebben veszed, az eredmény is jobb lesz. Az életet is vedd könnyebben a maga nyűgjeivel, bajaival. Vannak bajok, hiszen hol nincsenek, de a bajokra koncentrálással, azok megsokszorozódnak.
Ha pedig levizsgázol, felsőbb osztályba léphetsz, tehát nincs vége! Sőt, csak most kezdődik valami. Itt az értelme a bevezető mondatnak: meghalni reménnyel jobb, mint élni reménytelenül. Az igazi ellenfél a reménytelenség, amit le kell küzdeni, nem az élet szűkössége.