Abban, hogy az önkontroll és a külső kontroll hiánya végül a Párt saját hatalmát is felemészti.

És mintha lennének is már ennek jelei.

A taxisok, orvosok és tanárok mozgolódása arra utal, hogy a tönkretett, agyonszabályozott és agyonfegyelmezett ország kezd akadozni. A bajokra pedig nincs orvosság, ez a rendszer javíthatatlan. Orbánék így, ilyen torznak, engedelmesnek akarták, és nem is áll szándékukban ezen változtatni, csupán a felszínen tartani.

És megúszni. 

A szerveződések, amelyekről most hallunk, még biztosan nem hoznak változást, talán a következő forduló sem, de a sebben gyűlik a genny a var alatt... 

És talán tényleg ez hozná el a megváltást: a csőd, a kiürült pénzautomaták, a hónapokig elmaradó nyugdíjak – hogy végre a jobboldal is lássa és belássa, mire képesek, mennyit tudnak ezek. Mert a baloldal még úgy, ahogy hajlandó a változásra, a jobboldal a fojtogató kolonc. 

Száz éve ilyenek, és maguktól nem is fognak megváltozni. Való igaz, félelmetes a kigyulladt préri, de a lángok elalszanak, s utána zöldebben és dúsabban nő a fű. 

Már szinte csak a törvények alól kivont területek, zömmel családi vállalkozások prosperálnak. Az olyanok, mint az Orbán, a Lázár, az L. Simon, a Mészáros, a Matolcsy, a Garancsi vagy a Rogán család. 

Ők az új elit, amelynek ismert és ismeretlen tagjai még egyetlen forintot nem kerestek tisztességes módon. Utoljára talán egy nyári diákmunkán.

Ezek az emberek a törvényeikkel, és legalább annyira a kultúrájukkal és szokásaikkal iszonyatos teherként nehezednek az országra. És minél tovább maradnak, annál jobban csökken az esélye, hogy Magyarország képes lesz megtartani gyenge, törékeny, de nyomokban még fellelhető nyugatias vonásait. 

Orbán pénteki rádióbeszédei, Kövér bármelyik megszólalása, Áder gyalázatos újévi „köszöntője”, a hozzájuk dörgölőző Gyárfás „mi az édes Katinkánkat szeretnénk visszakapni”-ja, a Hómanért folytatott harc, a munkaalapú társadalom, Ákos, az úszók gyáva kussolása, Lázár hódmezővásárhelyi fogadóórái, O. Ráhel saját lába… ebben nincs egy mákszemnyi Nyugat, ez itt mind színtisztán a történelemből önmagát kivont, despota Kelet.

Vagy-vagy.

De a Nyugathoz ma már nem a kereszténység révén kapcsolódhat valamely ország, hanem kizárólag az új technikai, technológiai civilizáció révén. S ez a tudatlan, barbár elit éppen ennek a lehetőségétől foszt meg bennünket. 

Ezt itt nem lehet nem elölről kezdeni. 

Mégpedig azokkal a gyerekekkel, akikről egy általános iskolai tanárnő számolt be saját fb-oldalán. Velük, akik az iskolai büfénél tíz- és húszforintosokat dugnak egy mélyedésbe, hogy akinek nincs elég pénze tízóraira, az onnan pótolhassa. 

Gyerekekkel, akiket még nem rontott meg az uralkodó magyar elit rohadt aranyszabálya, a „mindenki annyit ér, amennyije van”.

Gyerekekkel, akik majd felnőttként sem lopnak, hanem adnak.

Bruck András