h i r d e t é s

Macskakövek a Rákosi-korból - A kitelepítések - 4. rész

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

Macskakövek a Rákosi-korból - A kitelepítések - 4. rész

2016. június 14. - 12:34
0 komment

Történetek az ötvenes évekből. (Avagy majd minden gonoszság ártatlan szándékból fakad.)

Forrás: mult-kor.hu

A kitelepítések

Úgy rémlik, hogy 51-52-ben érte el a falut a pesti kitelepítések sora. Hol egyik, hol másik kulák házába telepítettek úgynevezett „osztályidegen elemeket” ahogy akkor hívták a volt budapesti értelmiséget kisebb nagyobb tőkéseket, katonatiszteket.

Édesanyám nagyon szépen kreatívan varrt. Édesapám egyik leánytestvére még a harmincas években Kanadába költözött családjával ahol húsz évvel később 500 holdas farmot hoztak létre. Ők küldtek időnként csomagot. Édesanyám kérésére a csomagban általában ruhanemű volt az ajándék. Ezeket szétszabta és újra varrta divatosan, ahogy a filmekben lehetett látni főként az olasz divatot, mert ilyen filmek voltak a mozi műsorán. Az orosz és a magyar filmek lódenkabátos világában a divat nem volt divat. (Hogy ezzel a képzavarral éljek.) A helyi rendőr feleségének is feltűnt Édesanyám öltözködése, és miután kiderült, hogy maga varrja, megkérte, hogy neki is készítsen ruhát. Innen eredt az ismeretség. Egyik nap beállított a rendőr és suttogva elmondta, hogy holnap Lukács bácsiékhoz betelepítenek egy pesti burzsujt. Nekik ugyanis 20 hold földjük volt, így rákerültek a kulák listára.

Édesanyám kikelt magából, hogy ez már sok. Tulajdonképp az egész ház Apám öröksége volt, mi csak egy szobát használtunk hárman, Lukács bácsiék öten kettőt, eddig rendben is volt ez, de ha még ide költöztetnek valakit, azt már nem. Ezek a szobák az utcára néztek. Megkérdezte a rendőrt, hogy mit lehet ez ellen tenni. Azt mondja, hogy holnapra át kell alakítani a házat, úgy, hogy nekünk legyen két szoba, akkor az egy szobába nem fognak beköltöztetni senkit. Mi nem voltunk kulákok, tehát hozzánk senkit nem fognak költöztetni. Lukács bácsiéknak volt egy másik falu közelében egy tanyájuk, így megbeszélték, hogy ajtót vágnak a falba és befalazzák a meglévő ajtó helyét reggelig. Apu, Lukács bácsi és még két barát nekiállt az 50 cm vastag vertfalat átvágni az éj folyamán. Szikrázott a csákányütések alatt a földfal, végül keresztfűrésszel vágták át a falat. A meglévő ajtót pedig befalazták vályogtéglával és a szekrényt elé húzták, hogy ne látsszon a friss tapasztás, meszelés. Jöttek az ÁVÓ-sok és látták, hogy bizonyára téves volt a felmérés, így kerestek más helyet a kitelepítettnek. Azért beraktak a szomszédunkba egy volt tábornokot és feleségét. Nekik ugyan csak 16 hold földjük volt, de gyermekük egy sem, így a két szoba, konyha, spájzos lakást alkalmasnak találták erre. Apelláta meg nem lehetett.

Kicsit fenntartással voltunk feléjük, mert soha nem lehet tudni lesz-e bajunk belőle. Az volt az elvárás a falusiak részéről, hogy ezek az emberek felforgató tevékenységet folytattak Pesten azért kerültek le. Ha valaki beszélget velük, az meghallgatja ezeket a felforgató tanokat, így maga is felforgatóvá válhat és abból bizony nagy baja lehet. Azért arra felhívták a szüleim a figyelmem, hogy nekik is kell köszönnöm, valószínűleg ők nem rossz emberek. Lassacskán a kerítésen át megbarátkoztunk velük. A tábornok áthívott, könyveket mutatott, megtanított sakkozni, és pontosan visszaemlékszem az egyik év végi jeles bizonyítványom miatt egy zacskó cukorral is megajándékozott a magas jó kiállású tábornok és azt mondta, hogy gratulálok. Ez a szó nekem új volt, előtte ilyen alkalomra soha nem is hallottam.

Lám milyen nevetségesen kis dolognak látszik ez, de akkor az élet megtanított mindenkit, hogy a legkisebb jó szándék is hatalmas értékké nemesült.