h i r d e t é s

Levélben kereste meg az ellenzéket Gyurcsány Ferenc

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

Levélben kereste meg az ellenzéket Gyurcsány Ferenc

2018. július 06. - 13:49

Alternatív nemzetgyűlés létrehozását javasolta.

Forrás: MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Levélben kereste meg az MSZP, a Jobbik, az LMP és a Párbeszéd elnökeit, frakcióvezetőit Gyurcsány Ferenc

-írja az atv.hu

A DK elnöke azt javasolta május végén írt levelében, hogy egy, a francia forradalmat közvetlenül megelőző, a labdaházi nemzetgyűlés néven elhíresült mozgalomhoz hasonlóan hozzanak létre alternatív nemzetgyűlést az ellenzéki pártok. Gyurcsány Ferenc levelében arról írt, hogy szerinte a parlamentben nincs valós lehetősége az ellenzéknek a döntések befolyásolására, ezért lenne szükség egy olyan fórumra, ahol a megválasztott ellenzéki képviselők az ország valós problémáit meg tudnák vitatni. Hozzátette, hogy ettől függetlenül a képviselők szerinte vegyenek részt a rendes Országgyűlés munkájában is.

A DK elnöke azt javasolta, vitassák meg a pártelnökök és frakcióvezetők saját pártjukon belül, hogy létrehozzanak egy olyan fórumot,   amelynek tagjai a választásokon mandátumot szerzett ellenzéki országgyűlési és európai parlamenti képviselők, hiszen a testület komolyságát és legitimációját a választásokon szerzett, közvetlenül a néptől származó mandátum biztosíthatja;  amely nem a hivatalos parlamenti napirend megtárgyalásának az alternatív fóruma, hanem, az ország valódi ügyeivel (pl. egészségügy, oktatás, kivándorlás, szegénység, a 21. század kihívásai, stb.) foglalkozik.

Határozatai természetesen közjogi kötőerővel nem bírnak, de előkészítik a demokratikus átalakulást és alternatív programot adhatnak a demokratikus nyilvánosság számára, hiszen ez megalapozhatja a kormányváltás utáni demokratikus átmenetet. A legjobb hazai és európai minták alapján saját maga szabályozza a működését, hiszen az Országgyűlési törvény és Házszabály nem alkalmas egy demokratikus képviseleti fórum működtetésére.

Rendszeres ülésezési rendben és állandó helyszínen működik, hiszen a megvitatandó témák száma és bonyolultsága, valamint az ellenzéki alternatívák bemutatásának folyamatos szükségessége miatt egy esetileg ülésező ellenzéki nemzetgyűlés nem volna elegendő, a képviselők pártfrakciókban politizálnának, hiszen azon túl, hogy ez a demokratikus európai gyakorlat az alternatív nemzetgyűlésnek nem az ellenzéki pártok közötti politikai, szakpolitikai véleménykülönbségek teljes feloldása a célja hanem, hogy értelmes, nyugodt és nyitott vitákat folytassunk és próbáljunk meg a lehető legszélesebb körű kompromisszumokat létrehozni.

Mutassuk meg az országnak, hogy létezik az ellenségek megsemmisítő háborúja helyett egy normális, demokratikusan, a másik tiszteletén alapuló palamenti működési rendszer.

– írta a DK elnöke.

Az ellenzék számára egyre sürgetőbb a helyzet, ha jobb eredményt szeretnének elérni a jövő évi EP-, és önkormányzati választásokon, mivel például a Nézőpont Intézet legutóbbi felmérésében népszerűségi csúcsot jelzett a Fidesznek. A biztos választók körében 55%-on áll a párt.

A választások óta a legnagyobb válságot a fentebb felsorolt ellenzéki pártok közül a Jobbik élte át, ahol pártszakadásra került a sor, miután a májusi elnökválasztáson alulmaradt Toroczkai László előbb platformot akart alapítani párton belül, majd kizárása után önálló mozgalmat hirdetett meg.

Június elején került sor a zászlóbontásra, és megalakult a Mi hazánk mozgalom.

-Írja az atv.hu

Várhatóan szeptemberben politikai pártként is bejegyzik a mozgalmat. Mindeközben az anyapárt, a Jobbik kilátásai nem túl rózsásak. Addig nem juthatnak ugyanis közpénzhez, amíg le nem tudják a plakáthelyek miatt kiszabott ÁSZ-büntetést. Ráadásul nem csak irodákat zárhatnak be, de arról is dönteniük kell, hogy jövőre melyik választáson kívánnak elindulni. Az LMP-nél is komolyan felmerült a pártszakadás lehetősége, de úgy tűnik, hogy Szél Bernadett orvosolta a helyzetet. Annak ellenére is, hogy Hadházy Ákos azóta a pártól is kilépett, sőt, Ábrahám Júlia is ott hagyta őket.

Mint ismert, az ökopártban tettlegességig fajult egy vita a választás után Sallai R. Benedek és Hadházy Ákos között, de az egy főre jutó fegyelmi eljárásokban is minden bizonnyal első helyen állnak. Talán a legkomolyabb ellentétet az szüli, hogy szankcionálják azokat, akik a kampány alatt a koordinált indulást tartották fontosnak, és esetleg visszaléptek egy esélyesebb ellenzéki jelölt javára. A Párbeszéd története sem indult könnyen. Alig, hogy megalakult a frakciójuk úgy, hogy más pártokból exportáltak képviselőket, egyből úgy tűnt, meg is szűnhet az.

A Liberálisokat képviselő Bősz Anett ugyanis kilépett, de végül Karácsony Gergelyék mentették a helyzetet azzal, hogy a független Mellár Tamást meggyőzték, üljön be a frakcióba.

-Írja az atv.hu

atv.hu/pestisracok.hu