h i r d e t é s

Letartóztatásban maradnak a Széchenyi Bank vezetői

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Letartóztatásban maradnak a Széchenyi Bank vezetői

2020. július 21. - 06:58

Eredményesen indítványozta a letartóztatások meghosszabbítását a nyomozó ügyészség a több mint hatmilliárd forintos vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt indult bűnügyben.

Töröcskei István a Széchenyi Bank többségi tulajdonosa - Fotó: Filep István /MTI

Maradhatnak letartóztatásban a Széchenyi Bank hatmilliárd forintos sikkasztással vádolt vezetői - közölte a Fővárosi Nyomozó Ügyészség. Az ügyészség különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények miatt folytatott nyomozásban a letartóztatásba került három gyanúsított kényszerintézkedésének meghosszabbítását indítványozta, és a bíróság első fokon a kényszerintézkedéseket meghosszabbította három hónappal.

A közlemény szerint a megalapozott gyanú lényege szerint egy kisebbségi állami tulajdonban lévő pénzintézet (ez a Széchenyi Bank) hitelkihelyezései kapcsán egy bűnszervezet jött létre, amelyben a pénzintézet - közvetett többségi tulajdonosa - és felesége töltött be vezető szerepet. A bűnszervezet a hiteleket kihelyezte abban az esetben is, ha egyébként a hitelt igénylő gazdasági társaság hitelhez nem juthatott volna.

Magának hitelezett a tulajdonos

A hitelhez jutó gazdasági társaságok a felvett összeg döntő hányadát rövid időn belül különböző gazdasági társaságok közbeiktatásával előre meghatározott módon átutalták a közvetett tulajdonos többségi tulajdonában lévő cégnek. A hitelt felvett gazdasági társaságok a hiteleket nem fizették vissza, a hitelekből végül a pénzintézet közvetett tulajdonosának cége gazdagodott. A bűnszervezet által okozott vagyoni hátrány meghaladja a hatmilliárd forintot.

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség indítványa alapján az ügyben két férfit és egy nőt tartóztattak le. A nyomozó ügyészek indítványozták a három gyanúsított letartóztatásának 2020. október 18-áig történő meghosszabbítását, mivel - álláspontjuk szerint - a terheltek eljárásbeli jelenléte és a bizonyítás zavartalansága csak így biztosítható. A nyomozási bíró az ügyiratok alapján megállapította, hogy a gyanú továbbra is megalapozott, a nyomozás soronkívüliségé biztosítva van, és mindhárom gyanúsított letartóztatását meghosszabbította 2020. október 18-ig.

Bizalmi ember volt

A Széchenyi Bankot Töröcskei István vezette, aki sokáig élvezte az Orbán-kormány bizalmát, ennek egyik jeleként 2011. novemberében az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) élére is kinevezték. Ottani megbízatása három évvel később botrányok közepette ért véget. 2014 decemberében a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elrendelte a Töröcskei többségi és az állam kisebbségi (49 százalékos) tulajdonában lévő Széchenyi Bank végelszámolását, miután a hitelintézet  a hitelintézet működése nem felelt meg a jogszabályi rendelkezéseknek, további működése veszélyeztette volna az ügyfelek érdekeit, illetve a hitelintézet kötelezettségeinek teljesítését.

Orbán Gábor, aki akkor Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára volt (jelenleg a Richter Gedeon gyógyszergyár vezérigazgatója), elmondta: a legfontosabb szabálytalanság a végelszámolás elrendelése előtti időszakban a folyamatos tőkehiány volt, amelynek rendezésére a felügyelet is felszólította a bankot. Emellett a belső szabályzatokban és folyamatokban is tapasztaltak hiányosságokat, bár e téren az állam tulajdonosi szerepvállalása óta komoly előrelépések is történtek. (napi.hu)