"Legpazarlóbb miniszterelnök" - tiltakozik az ellenzék Orbán Viktor Várba költözése ellen
Az ellenzéki pártok felesleges urizálásnak tartják, hogy Orbán Viktor és a Miniszterelnökség január elején a Várba költözik.
A Párbeszéd egy flashmobot is szervezett a Karmelita Kolostor elé, hogy így tiltakozzon a pazarlás ellen, de itt több volt a rendőr, mint a demonstráló. Az MSZP szerint a Horthy-rendszer restaurációja zajlik, a DK pedig úgy látja, Orbán Viktor a rendszerváltás óta a legpazarlóbb. A politikai elemző szerint ettől sem fog csökkenni a kormányzat népszerűsége. - írja az atv.hu
Óriási volt a rendőri készültség délelőtt a budai várban, a Karmelita Kolostor előtt, ahová januárban költözik Orbán Viktor és a Miniszterelnökség.
A fokozott rendőri jelenlét a Párbeszédnek szólt, a párt ugyanis egy táblás flashmobot szervezett az épület elé, hogy így tiltakozzanak a szerintük urizáló költözés miatt. Az eseményen azonban sokkal több rendőr és sajtómunkás volt, mint tiltakozó, ők mindössze egy tucatnyian jöttek el.
„Mindenki láthatja azt, hogy a budai várnak nincsen arra szüksége, hogy a kormányzat presztízst adjon neki, viszont Orbán kormányzatának szüksége van arra, hogy a budai vár presztízsét magáénak tudhassa, mert a saját legitimitásában sem biztos”
- mondta V. Naszályi Márta, a Párbeszéd fővárosi képviselője.
Az MSZP szerint a költözés is bizonyítja, hogy jelenleg a Horthy-rendszer restaurációja zajlik.
„Az 1944 előtti, leginkább a 30-as évek állapotát kívánja helyreállítani Orbán Viktor és a Fidesz-KDNP, és ez nemcsak vizuálisan igaz, nemcsak a Kossuth térre vagy a Várra igaz, hanem a hatalmi törekvéseikre, egy látszatdemokráciát kívánnak megvalósítani”
- nyilatkozta Molnár Zsolt, az MSZP budapesti elnöke.
A DK alelnöke szerint semmilyen valóságalapja sincs annak a magyarázatnak, hogy azért kellett átköltöztetni Orbán Viktort és a Miniszterelnökséget a várba, hogy ténylegesen is külön váljon a törvényhozás és a kormányzat munkája.
„Orbán Viktornak bejött az élet manapság, a magyar adófizetők pénzéből, Brazíliában szilveszterezik, majd egy 4 milliárdos irodában fog dolgozni. A legpazarlóbb miniszterelnök a rendszerváltás óta, aki a magyar adófizetők pénzét költi a saját hobbijára, luxus hobbijaira”
- fejtette ki Vadai Ágnes, a DK alelnöke.
Ceglédi Zoltán is feleslegesnek tartja a költözést, de szerinte emiatt nem fog csökkenni a kormány népszerűsége, ugyanis a Fideszes szavazók elfogadják azt a narratívát, hogy az országnak jobban megy, ezért a vezetőknek is jár a luxus.
„Teljesen kizártnak tartom, hogy a széles közönség által nem is ismert fideszes képviselők, azok bármiben akadályozták volna akár a minisztereket, akár a miniszterelnököt, aki eddig túl közel volt hozzájuk, és most fölszabadulva ettől a nyomástól a várban már szépen maga, önállóan tud döntéseket hozni és kormányozni. Ha a történelmi hagyományokat nézzük, akkor azt a kérdést kell feltenni, hogy melyik kormányzóhoz vagy királyhoz hasonlítja magát Orbán Viktor”
- nyilatkozta Ceglédi Zoltán politikai elemző.