h i r d e t é s

KSH jelentés, és ami mögötte van

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

KSH jelentés, és ami mögötte van

2018. június 26. - 18:58

Magyarországon egyre kevesebb, külföldön egyre több magyar gyermek születik

Idén ismét kevesebb gyermek született hazánkban, mint tavaly. Magyarországon egyre kevesebb, de az Egyesült Királyságban, Németországban és Ausztriában egyre több magyar gyermek születik. Ez nem meglepő, hiszen 2010 óta annyi fiatal hagyta el Magyarországot, hogy már csaknem minden hatodik magyar gyermek külföldön születik.

610 ezren már elhagyták hazánkat, mert nem tudnak megélni, akik pedig itthon maradtak és próbálkoznak, azoknak a helyzetét folyamatosan megnehezíti a Fidesz. Úgy nem fog több gyermek születni itthon, hogy a fiataloktól minden támogatást elvesznek. Nem fog növekedni a családalapítási kedv úgy, hogy a családi pótlékot továbbra sem emelik, a cafeteriával elveszik a pályakezdők járulékkedvezményét, a fiatalok lakhatási támogatását és a diákhitel törlesztésre járó kedvezményt is.

Megélhetés, a gyermeknevelés, a lakhatás és a tanulás költségei, négy olyan dolog, ami nem érdekli az Orbán-kormányt, hiszen a saját családjaikban ezek nem létező problémák.

Parancsszóra nem fog több gyermek születni Magyarországon. Akkor fog megállni a csökkenés, ha végre olyan kormánya lesz hazánknak, amely nem utasításba adja a szülést, hanem minden feltételt megteremt a fiataloknak a biztonságos családalapításhoz. (MSZP)