Nehéz elmagyaráznom, hogy az ellenségeimmel akarnak kapcsolatot. Illetve, dehogy az ellenségeim! Nekem ilyen nincs. Ők tartanak engem annak. Az ok egyszerű. Ezeknek a muszlimnak nevezett figuráknak, tisztelet a kivételnek, nincs sok közük az Iszlámhoz. Pénzüket spekulációkban kamatoztatják, életvitelük az Iszlám előtti barbár kort idézi, népüket, vallásukat napi szinten elárulják, az Iszlám ellenségei a barátaik és az Iszlámhoz hű követők az ellenségeik.

A Koránban Mohameddel (béke reá) lezárul az Iszlám hirdetési szakasza. Utána még pár évszázad prosperálás következik, de ezt követően hanyatlásba megy át a gondolkodás és hitelv-alkalmazás. Ma pedig e hanyatlás mélypontját éljük. A muszlimok többségében nem az Iszlám elvei alapján élnek. De nincs ezen semmi csodálkozni való. A keresztények többségében nem Jézus tanításai alapján élnek és a zsidók többségében nem a judaizmust követik. Még ennél is összetettebb a helyzet. Izrael állam a Bibliára hivatkozva nyerte el mandátumát, ugyanakkor Izrael állam vezéreszméjének a cionizmusnak vajmi kevés köze van a Bibliához. Valójában a cionizmus zsidó nacionalizmus, államalapító eszme. A zsidó állam vezetői pedig jórészt ateisták. Shapiro rabbi rendszeresen felhívja a figyelmet a zsidó állam elvei és a vallásos zsidó gondolkodás között feszülő ellentétekre:

És ezzel önmagában véve semmi baj nincs. Csak hozzá kell szokni ahhoz, hogy mindig az nem igaz, amit valaki hangsúlyosan állít. Ma ez a természetes.

A Muszlim Ummában is ez a helyzet. Létezik egy vallását követő tömeg, akik nincsenek hatalmi pozícióban, erőtlenek, hitüket magukba rejtve élik meg és létezik egy Iszlámra hivatkozó, de lényegében ateista vezetés. A vezetés mindent elkövet, hogy a tömegbe bezárja hitét, az ne fejezhesse ki az Iszlám ítéletét pénzről, életről, áldozatvállalásról, toleranciáról, szolidaritásról és elesettek segélyezéséről. Az állam eszközeit arra használja, hogy a vallás felett teljes kontrollt gyakoroljon. Ez lényegében terror az Iszlám felett.
A kedves érdeklődők arra kérnek, hogy én, a tömeg egy apró homokszemeként lépjek kapcsolatba az Iszlámot eláruló, lehetőségekkel bíró réteghez, akiket minden írásomban ütök-vágok, kritizálok. Ez ugyanolyan meddő vállalkozás lenne, mintha Shapiro rabbit kérnénk fel arra, hogy járjon el az izraeli vezetésnél bizonyos ügyekben. Bár lehet, hogy neki oda még így is jobbak a kapcsolatai, mint az enyémek a muszlimokhoz. Egy azonban biztos: Shapiro rabbi és köztem több a közös vonás, mint köztem és a muszlim vezetők között. Ugyanis mindketten az Egy Istenre támaszkodunk. És Isten számára teljesen mindegy, hogy hányan vagyunk és milyen oldalon hiszünk Benne. Ezt példázza Mózes esete a fáraóval, Dávidé Góliáttal. Sokszor a matematika csődöt mond az Istenbe vetett hittel és eltökéltséggel szemben:

Mikor elrendezte Saul (Talut) a katonákat, mondá: „Allah próbára tesz titeket a folyóval. Aki ebből iszik, nem (katonáim) közül való. Csak ki nem kóstol bele, az tartozik hozzám, kivéve, ha csak egy kortyot nyel a kezéből.” Ittak belőle mind, csak kevesen nem közülük. Mikor ő és azok, akik vele hittek, átkeltek azon (folyón), mondák: „Nincs erőnk ma Góliát és katonái ellen.” De azok, kik várták, hogy találkozójuk legyen Allahhal, mondták: „Hányszor megesett, hogy kis csapat győzedelmeskedett nagy csapat felett, Allah engedelmével!” Allah az állhatatosakkal van. (Korán 2:249)

A Koránban Dávid története néhány szóban tömörítve jön elő, de spirituális tanítása számos meglátást rejt. Az Ótestamentum elbeszélő történetekkel írja le az eseményt, elmerül a részletekben és kevés szót ejt az egyetemes igazságról, ami minden példabeszéd mögött van. A Korán utal a történetre és elmondja a tanulságot.

Dávid egy nyers fiatalember volt fegyverek, felszerelés nélkül. Az Izraeliták táborában nem ismerték. Az óriás Góliát gúnyt űzött belőle. Még Dávid legidősebb bátyja is megrótta őt, amiért otthagyta nyáját, de hite eltökéltté rendelte arra, hogy kiálljon a Filiszteus vezérrel. Amikor Saul felajánlotta Dávidnak fegyverét és páncélját, az ifjú hős elutasította, mint aki ilyesmit még sohasem próbált. Hiszen az ő bevált eszköze a pásztor parittya volt. Felszedett öt kavicsot a patakból és parittyáját használta, amivel halálos sebet ejtett Góliáton. Majd Góliát saját kardjával adta meg neki a kegyelemdöfést. A Filiszteusok serege ezt megdöbbenve látta, majd menekülésbe kezdtek, de üldözőbe vették és levágták őket.
A fő tanítás mellett, ami a hazáért, hitért való kiállást példázza, kötelességünk bátran és szilárdan szembenézni a nehézségekkel. Említésre méltók a további tanulságok is:

• A szám nem számít, csak a hit, eltökéltség és Isten áldása.
• Méret és erő nem ér semmit az igazsággal és gondos tervezéssel szemben
• A hős a maga eszközét használja és azokat, melyeket az idő és hely felkínál, még akkor is, ha külső szemmel nevetségessé válik.
• Ha Isten velünk van, az ellenség fegyverei saját pusztulásukat okozzák.
• A személyiség felülír minden veszélyt és lelket önt a rettegő társak szívébe.
• Az egyszerű hit Isten jutalmát hozza el, ami számos formát ölthet. Dávid esetében hatalom, bölcsesség stb.

Dávid nem csak egy pásztor, harcos, király, bölcs és Próféta volt, hanem a költészet és zene iránti érzékekkel is meg volt áldva. Máig fennmaradtak híres Zsoltárai (Zabur).
Dávid és az ő kiállása képviseli azt a Dzsihádot, amikor ember fegyvert foghat országa, hite és nemzete védelmére.