h i r d e t é s

Kövér szerint „szimbolikus jelentőségű”, hogy a kormány a budai Várba költözik

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Kövér szerint „szimbolikus jelentőségű”, hogy a kormány a budai Várba költözik

2018. május 25. - 17:00

De Gyurcsányék miatt süllyed a színvonal. - írja a magyarnarancs.hu.

Kövér László csütörtök este az InfoRádiónak adott interjút. Az MTI szemléje szerint elmondta: „új házszabályra nincs szükség, a frakcióknak nagy az autonómiájuk, beleértve a pénzügyi források felhasználását is” – jegyezte meg, majd már-már elismerően szólt az új – ellenzéki – parlamenti alelnökökről; szerinte a jobbikos Sneider Tamás és a szocialista Hiller István

hasonlóképpen gondolkodnak az Országgyűlés tekintélyéről, mint ő.

Felvetette, hogy informális beszélgetésre kéri fel őket a kormánypárti alelnökökkel együtt, arra, gondolják át, milyen magatartást tanúsítsanak, ha a képviselők egyike-másika átlépi a tiszteletlenség határait. Szerinte érdemes lenne megpróbálni „közös zsinórmértéket” meghatározni, ugyanakkor mindig a konkrét szituáció dönti el, mit kell tennie a levezető elnöknek. A Demokratikus Koalíció önálló frakciójának alakításáról azt mondta: Gyurcsány Ferenc és a DK pódiumra lépésével nem emelkedni fog a parlamenti viták színvonala, hanem tovább csökken, ami

nem tölti el örömmel.

Azzal is megelégedne, ha a következő négy év „nem lenne borzalmasabb”, mint a hátuk mögött hagyott időszak – jelentette ki.

DK: Reagálás Kövér Lászlóra

Kövér László házelnök azt mondta az InfoRádiónak, hogy Gyurcsány Ferenc és a DK "pódiumra lépésével" nem emelkedni fog a parlamenti viták színvonala, hanem tovább csökken, ami nem tölti el örömmel.

A Demokratikus Koalíció szerint a parlamentarizmussal összeférhetetlen színvonalat éppen annak a Kövér Lászlónak köszönhetjük, aki szerint “az ellenzéki tábor intellektuálisan üres, morálisan értékelhetetlen". Kövér láthatóan nem csak, hogy tűzzel-vassal küzd a parlamentáris demokrácia ellen, hanem nem is érti annak működését és jelentését, miszerint kormány és ellenzék együtt képviselik a hazát, és igen, a haza ellenzékben IS van. 

A DK mindazonáltal örül annak, hogy Kövér nem örül, lesz ez még rosszabb is, tenni fogunk róla.

Gréczy Zsolt
frakciószóvivő
DK 

magyarnarancs.hu/os.mti.hu