h i r d e t é s

Kövér László szerint az EU lehetetlen küldetés

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam

Kövér László szerint az EU lehetetlen küldetés

2022. május 17. - 06:02

Az Európai Unióból olyan Európai Egyesült Államokat akarnak létrehozni, amelynek a központja valójában nem is Brüsszelben, hanem „az óceán túlpartján” lenne – ezt mondta Kövér László a Bayer Show vasárnap esti adásában. 

Kövér László és Bayer Zsolt beszélgetnek - Forrás: Hír TV/YouTube

A műsorban a házelnök arról is beszélt, hogy az ellenzéknek „már járt az arcra esés”, ezért a szokásosnál is jobban örült a választás eredményének.

A műsor elején Bayer Zsolt arról kérdezte az Országgyűlés házelnökét, hogy miért vélekedett negatívan Európáról egy héttel ezelőtt, az Európa-nap alkalmából. Kövér László válaszában azt mondta: Margaret Thatcher és Helmut Kohl Európájához képest most egy olyan politikusgeneráció jelent meg az európai uniós tagállamokban, valamint az Európai Unió vezetésében, akiknek

sem szellemi képességüket tekintve, sem pedig morális tartásukat tekintve nem lenne helyük ott, ahol vannak

– vélte a házelnök, hozzátéve: szerinte az, hogy milyen személyek kerülnek a vezetésbe, az európai romlásnak csak a tünete, de nem az oka.

Arra a kérdésre, hogy szerinte igaz-e, hogy „az Európai Unió birodalomépítésbe kezdett”, Kövér László azt mondta, ő arra a következtetésre jutott, hogy

tulajdonképpen az Európai Unió – bárki bármit is gondol róla – lehetetlen küldetés.

Majd hosszabb fejtegetés végén hozzátette azt, hogy szerinte a „tengerentúli behatás” miatt az unióban „elhatalmasodott az a fajta gondolkodás, hogy le kell törni a nemzetállamok szuverenitását”, és létre kell hozni egy birodalmat, egy Európai Egyesült Államokat, amelynek a valódi központja valójában nem is Brüsszelben, hanem az óceán túlpartján lenne.

Le akarják választani Európát Oroszországról

A házelnök később leszögezte, hogy a műsorban nem „valamiféle geostratégiai szakértőként” ül, hanem pusztán „a rendelkezésükre álló csekély információból próbálják meg összerakni a valóságot”. Másik kérdésnél, a Nyugat és Oroszország közti konfliktusról beszélve azt mondta: vannak országok, államok, politikai elitek, amelyek most „a történelmi sérelmeiket” meg akarják bosszulni az oroszokon, és el akarják dönteni velük a történelmi játszmájukat, most a saját javukra.

Nem foglalnék ebben állást: nem fog sikerülni. Vagy ha sikerülni fog, akkor olyan árat fognak érte fizetni, amilyet nem szeretnének

– mondta a házelnök.

Kövér László ezután hozzátette, hogy van másik megközelítési lehetőség is, miszerint „itt valójában nem is egy amerikai–orosz háború zajlik, hanem egy amerikai–kínai”.

Csak ahhoz, hogy az Egyesült Államoknak legyen elég ideje-energiája foglalkozni a fő riválisával […] ahhoz először le kell választania Európát Oroszországról

– fejtette ki Kövér László, aki szerint ha az eurázsiai térség egyesülne, akkor azzal az Egyesült Államok jelentéktelenné válna. Kövér László mindemellett azt mondta: szerinte Magyarországnak az sem lenne jó, ha az Egyesült Államok eltűnne a süllyesztőben. 

Egy ilyen kis ország, mint amilyen mi vagyunk […] nem érdeke, hogy bárhol a világon káosz legyen

– fogalmazott. 

Az ellenzéknek már járt az arcra esés 

Az adás végén a politikust arról is megkérdezte Bayer Zsolt, hogy mi a véleménye a Momentumról, amelynek frakcióvezetője, Fekete-Győr András arról mondta első beszédét, hogy vissza akarja szerezni a parlament tekintélyét (ennél a mondatnál Kövér László felnevetett). 

Vegyük komolyan, amennyire lehetséges, mert hát mégiscsak parlamenti képviselőről van szó […] Szerintem az egész Momentum meg Fekete-Győr András hűen mutatja a mai magyar ellenzék szellemi és erkölcsi állapotait 

– mondta a házelnök, aki szerint ők „önmagukért beszélnek, önmagukról beszélnek”. 

Kövér László végül azt mondta, hogy az utóbbi körülbelül harminc évben kevés választási eredménynek örült ennyire, mint a mostaninak. Hozzátette: rájött arra, hogy volt némi káröröme.

Végre azt kapták, amit megérdemeltek. Nemcsak hogy mi győztünk, de ők akkorát estek arcra – hogy finoman fogalmazzak –, mint egy ólajtó, amelynek a zsanérja elengedett. Ez már járt nekik, na

– fogalmazott a házelnök, aki szerint az ellenzéki politikusok „csak eszközök egy olyan játszmában, amiben a szereplők az országhatáron kívül vannak”, és ez mindig is így lesz. (Index)


 

Kommentelne? Kattinson ide!

h i r d e t é s