h i r d e t é s

Kitiltják a kamionokat Sárbogárdról és Enyingről?

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Kitiltják a kamionokat Sárbogárdról és Enyingről?

2020. március 06. - 09:09

Olvasóink Dél-Fejér mindkét városában tudni vélik, a kamionokat kitiltják a településekről. - írja a feol.hu.

Illusztráció: H. Szabó Sándor

Az illetékesek válasza az egyértelmű nem, hiszen sem a 63-ason, sem a 64-esen nem vezethetik be a tehergépjárművek forgalmának korlátozását.

Olvasóink azzal a panaszukkal, illetve véleményükkel keresték meg szerkesztőségünket, hogy Sárbogárdon a 63-as, míg Enyingen a 64-es főút kettészeli a várost, és a nagy forgalom néha ellehetetleníti a normális, biztonságos közlekedést. Különösen a kamionokra, teherautókra „haragszanak” mindkét településen. Hovatovább tudni vélik, hogy a kamionokat ki is tiltják a városokból. Azt firtatják: van-e már pontos időpont, amikor mindez megtörténik?

Amint megtudtuk: Sárbogárdon a főút városi átkelési szakaszának hossza 6,2 kilométernyi, s a forgalomnagyság naponta 8603 jármű, ebből a teherautó (a hivatalos terminus szerint nehéz motoros) forgalom 814. Enyingen csaknem hasonló hosszúságú, pontosan 6 kilométeres az átkelési szakasz, és a forgalomnagyság naponta 7910 jármű, melyből a teherautó forgalom 761.

– Sárbogárd és Enying járási székhelyek, és a környező települések megközelítését a 63-as és 64-es számú főutak biztosítják. Az elmúlt években mindkét főúton megnövekedett a járműforgalom, ez azonban a gazdaság növekedésével országosan tapasztalható. Mindkét település és mindkét főút esetében tény, hogy nincs elkerülő útszakasz, azaz alternatív útvonal. Ezért ezeken a főutakon a tehergépjárművek forgalmának korlátozását nem vezethetjük be, hiszen a jogszabályok szerinti terelőutat nem lehet kijelölni esetükben

– válaszolta érdeklődésünkre Pécsi Norbert Sándor, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kommunikációs osztályának vezetője.

– Fontos továbbá, hogy a helyi gazdaságok működését is hátrányosan érintené egy ilyen intézkedés, mivel az áruszállítást, a mezőgazdasági forgalmat egyformán sújtaná Enying, valamint Sárbogárd és Cece környezetében. Megoldást Enying esetében a tervezett M8-as gyorsforgalmi út jelenthet majd, jelenleg a tanulmányterv készítése van folyamatban. Sárbogárdon a 63-as számú főút burkolatának felújítása is előkészítés alatt van, a szükséges források biztosítása és közbeszerzési eljárások lefolytatása után, akár már idén el is indulhat a munka.

A településeken áthaladó járművek szabálykövető magatartásának ellenőrzése egyúttal hatósági, rendőrségi feladatkör, abban a közúttársaság nem illetékes

– tette hozzá a kommunikációs osztályvezető. Sükösd Tamás, Sárbogárd és Viplak Tibor, Enying polgármestere azt is elmondta lapunknak, hogy a lakosság időről időre az önkormányzati képviselőkön kéri számon a 63-as, illetve a 64-es főúttal kapcsolatos problémákat, pedig az nem tartozik joghatóságuk alá, így a képviselő-testületek is csak az állami ígéretek betartását kérhetik számon az út fenntartóján.

feol.hu