h i r d e t é s

Kisegítő iskola

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

Kisegítő iskola

2022. április 27. - 13:34

Történt pedig, hogy nejem Őnagysága Facebook-fiókot létesített.

Egyszerű jelszót választott, a létező legegyszerűbbet. Aki az én fiókomba be akar törni, az megérdemli!-jeligére.

Ment is a szekér. Vagy egy évig.

Aztán a Google "rendkívül fontos biztonsági értesítés" keretében tájékoztatta, hogy elvetemült egyének feltörték a fiókját, válasszon valami erősebb jelszót, például KrucIFix5694kurvaAnyaD1974, vagy valami ilyesmi.

Na jó! - így nejem Őnagysága. Ha szerintük ez elég! Biztos az, a Pentagoné se lehet bonyolultabb!

Fáradságos munkával ketten átmásoltuk a Google által megadott, hetvennégy (nagy és kis) betű és huszonnyolc szám kombinációjából álló kis édest, majd felvéstük egy papírra is, mert ezt élő ember nem tudja megjegyezni!

Két hétig üzemelt a dolog. Aztán a nejem Őnagysága nem tudott belépni. Közölték, hogy biztonsági okokból zárolták a fiókját, mert illetéktelenek ugyebár!
Úgyhogy a saját fiókja biztonsága érdekében ő sem léphet be!

A nejem Őnagysága elküldte a Google-t, a jelszavával együtt a kurva anyjába (KurvaAnyaD), majd úgy döntött, hogy akasszák fel magukat e varázslatos, hiper biztonságos jelszavukra, ő bezzeg a Facebook-bizniszt ezennel befejezte!

Mit mondjak, megvolt nélküle!

Ma értesítést, "nagyon fontos biztonsági értesítést" kaptam a saját email-fiókomba a Google-tól. Hogy aszongya: mentett Google-jelszavai egyikénél illegális behatolást találtunk, illetéktelenek hozzáfértek a fiókjához!

Mi a rosseb? Nincs fontosabb dolguk? Ki a bánatot érdekel a levelezésem? Mert a banki jelszót gondosan őrzöm, ámbár azzal is mit nyernének?

Na, a hecc kedvéért nézzük!

Huszonhat lépésben eljutottam az "ez a jelszava nem biztonságos" ablakig. És ott, láss csodát, megjelent a nejem Őnagysága Facebook-fiókja, az eredeti jelszóval!

Amit én speciel egyébként soha, sehová nem mentettem, különösen nem a saját jelszavaim közé: a levéltitok, ugyebár! Nem olvasgatom, csak azt, amit átküld, megmutat!

Mellesleg akkor hová lett a KrucIFíx és a többi? Be se üzemelték, vagy mi a szösz?)

Kérjen/adjon meg új jelszót!
Kérjen az ipeki pátriárka! Ha úgysem használják!

Inkább kreálok egy vadi újat!
Gondoltam megtréfálom őket! Az irónia a legjobb fegyver e nagyra nőtt, fontoskodó idiótákkal szemben. Hogy lássák, mire tartom a tudományukat!

Hát nézzük! A létező legapróbb változtatást hajtottam végre az eredeti jelszón. Na? Ezt kapják ki! Ennyi! Ettől aztán leizzadnak, eldobják az agyukat a világon a legjobb észak-koreai, meg orosz hackerek is! Jól kicsesztem velük, na, nem?)

Nem fogjátok elhinni, a Google azonnal elfogadta, mint erős jelszót!

Így aztán én, akinek, mint felhasználónak semmi közöm hozzá, a tudta és beleegyezése nélkül új jelszóval láttam el, és megint üzembe helyeztem a nejem őnagysága Facebook-fiókját, a nagytiszteletű szolgáltató legteljesebb egyetértésével. Meg is dicsértek, hogy hát, ez az!

Ezek agyalágyultak!

Azt az apróságot már csak slágvortokban említem, hogy mostanában, mióta a laptop és az asztali számítógépünk mellett mobilon is be-belépek, minden harmadik alkalommal közlik: erősítsem meg, hogy én voltam!
Mert valaki "új Windows hozzáféréssel" lépett be a fiókomba!
Kisztihand! A megjelölt "új Windows hozzáférés" a hat éve használt laptopom!

Így, a slendriánságot és az idiotizmust tekintve, egyébként nem magyar cég véletlenül ez a Google, meg a Facebook? A Zuckerberg meg tán csak egy stróman, innen, a Nagymező utcából!
Olyan, mint Freddy, a traktorkirály Efráim Kishon (Kishont Ferenc) humoreszkjeiben, aki valójában Mazlegovics néven kefekötő kisiparos volt a Síp utcában, a boldogult békeidőkben.

Mellesleg ügyesen rejtekeznek! Levelezni nem lehet velük!
Illetve a Facebook-kal lehet, de azt közli, hogy "konkrét ügyben a nagy forgalomra tekintettel nem válaszolunk, viszont a fejlesztéseinkhez felhasználjuk az értesítésedet!" Kösz!

Ez meg olyan, mint a nagy Levin nevű mesterszakács (és rabló) esete a Rejtő-regényben, akit állandóan szuperlatívuszokban emlegetnek a volt fegyenctársai és egyéb haramiák, de akiről nem lehet megtudni, hogy kicsoda, és milyen érdemekkel, mert "őt mindenki ismeri"!
(És, ha viccelsz velem, ha úgy teszel, mintha nem tudnád, ki ő, e nagyszerű ember, hát fölpofozlak! - fenyegeti meg életveszélyesen az érdeklődőt Kirúg Hümér a rablógyilkos! Akivel nem jó packázni!
Úgyhogy a nagy Levin élettörténete örökre rejtély marad. Vagy mégsem?
De, ez egy másik történet!)

Címkék: