Ez annyira hozzátartozott az iskola képéhez, hogy talán két év is eltelt, mire észrevettem.

A kereszt társaságában tanult az osztrák katolikus, a szerb ortodox, a bosnyák muszlim és magyar hitetlen gyerekek.

A kereszt jelen volt, de az egyház nem. A keresztény erkölcsisége megvolt az iskolának, talán jobban illik rá a polgári erkölcs, de ebben a relációban ez senkit így engem sem zavart. A hangsúly a tanításon volt, nem a jelképeken, a tanítás egyik fontos eleme a tudásátadás és a nevelés. Állami intézményben tanultak a gyerekeim, tehát semmi különös kiemelt dolog nem volt, csak igen felkészült, a szakmájukat ismerő és tudó pedagógusok, akik arra voltak kíváncsiak, hogy mit tudnak a gyerekek, melyek azok a képességeik, amelyeket erősíteni kell és melyek azok a tulajdonságaik, amelyeket pedig alakítani.

Egyik gyerekem sincs megkeresztelve, ami a maga természetességével volt része az osztály életének.

Viszont mind a két gyerekem a vallástörténetet választotta fakultatív tárgynak, három okból. Az első és legfontosabb, hogy szimpatikus volt a tanár, a második, hogy számukra ez egy érdekes megismerendő világ volt, a harmadik, hogy a második ok miatt, mint szülők, ebbe az irányba motiváltuk őket. Tettük ezt azért, mert tisztában voltunk, hogy nem teremtenek konfliktust a teremtés és az evolúció között. Ez így is történt.

Ellenzem, hogy kitegyék a keresztet a magyar iskolákban!

Miért? Mert nálunk nem az erkölcsiség szimbóluma lenne, hanem az egyház hatalmáé, a magyar egyházak, akár használnak keresztet, akár nem, messze állnak attól az erkölcsiségtől, amit a kereszt jelképez. Elég csak Erdő Péterre, Kis Rigó püspökre vagy Mayer volt pécsi püspökökre gondolni, de nem jobb a helyzet a többieknél sem. Nincs meg a jelképhez tartozó civil kultúra.