h i r d e t é s

Kiáll a körzet fideszes országgyűlési képviselője a rémhírterjesztésért feljelenést tevő gyulai polgármester mellett

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Kiáll a körzet fideszes országgyűlési képviselője a rémhírterjesztésért feljelenést tevő gyulai polgármester mellett

2020. május 20. - 06:27

"Köszönöm szépen a mellettem való kiállásodat! Ez fontos nekem is és a gyulai polgárok közösségének egyaránt." - hálálkodott kommentben Dr. Görgényi Ernő, Gyula polgármestere

Forrás: Dr. Kovács József Facebook oldala

"Reagálni kívánok az elmúlt napokban a közösségi médiában történt híresztelésekre.
Meglátásom szerint a mindenkori polgármester feladatai közé tartozik, hogy polgárai védelmében szót emeljen, minden olyan problémára felhívja a figyelmet, amely városának lakosai nyugalmát megzavarhatja, kiemelten egy ilyen járványügyi veszélyhelyzetben.
Dr. Görgényi Ernő megítélésem szerint jóhiszeműen járt el, amikor jelezte a gyulai Rendőrkapitányság irányába, hogy a közösségi médiában a lakosságot érintő és aggasztó hírek jelentek meg. Azt gondolom, innen már nem a polgármester úr felelőssége a további eljárás lefolytatása. Továbbra is feladata egy település vezetőjének párthovatartozástól függetlenül, hogy legjobb tudása és ismeretei szerint járjon el lakossága érdekében.
Ebben az ügyben egyeztettem a Fidesz kommunikációs igazgatójával Hollik Istvánnal is, aki teljes mértékben támogatásáról biztosított bennünket.
Országgyűlési képviselőként egyeztettem az egészségügyért felelős miniszterrel, az egészségügyi államtitkárral és a Pándy Kálmán tagkórház főigazgatójával, hogy sikeresen és zökkenőmentesen folyjon le a betegágyak visszahelyezése a gyulai kórházba, valamint a betegellátás folyamatos és akadálymentes legyen.
" - írta Dr. Kovács József a Facebook-on

A fentiekből is egyértelmű, hogy Csóka-Szűcs János nem terjesztett rémhírt a kórházzal kapcsolatban, hiszen ennek tényét a fideszes országgyűlési képviselő is elismerte.
2020. május 7-én Perjési Klára, Gyula volt MSZP-s polgármestere is arról írt a közösségi hálón, hogy szinte kiürítették a kórházat Gyulán.