h i r d e t é s

Hűtlen kezelés gyanújával tett feljelentést Szél Bernadett a Budapest–Belgrád vasútépítés miatt

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Hűtlen kezelés gyanújával tett feljelentést Szél Bernadett a Budapest–Belgrád vasútépítés miatt

2020. május 26. - 09:32

A független képviselő szerint a Kínai Kommunista Párt diktál a Fidesznek. - írja a veszpresszo.hu.

Feljelentést tettem a Budapest–Belgrád vasútvonal felújítási beruházása kapcsán hűtlen kezelés gyanújával. A kihallgatásra készen állok, a nyomozati anyagokba betekintést fogok kérni

 – tudatta Szél Bernadett országgyűlési képviselő szombati közleményében.

Szerinte már most is bőven fizetjük „a Fidesz és a Kínai Kommunista Párt nászajándékát”:

a kormány épp 82 milliárd forintot csoportosít át a projektre az idén eredetileg betervezett 61 milliárd forintos kiadáson felül, vagyis csak 2020-ban a kormány csak erre a beruházása 143 milliárd forintot szán

– írta Szél. 

Arra is emlékeztetett, hogy egy törvénymódosítás után a külügyminiszter csak „A Kínai Népköztársaság Kormányának álláspontját beszerezve” dönthet a beruházás iratainak nyilvánosságáról.

Az tehát a dolog egyik fele, hogy a Kínai Kommunista Párt diktál a kormánynak, miközben az minket tele szájjal hazaárulózik,

de mindeközben mi – a magyar adófizetők és választópolgárok – nem ismerhetjük meg a kínai hitel kondícióit, a beruházás indokoltságát, a megtérülés kilátásait. Fizethetünk, de nem kérdezhetünk

– írja a politikus.

veszpresszo.hu