Szeret fogadni? Nézze meg ezt a sportfogadás weboldalt!
Kína hétfőn olyan, új irányelveket jelentett be, amelyek alapján a kínai techológiai vállalatoknak fel kell hagyniuk azzal a gyakorlattal, hogy az általuk működtetett platformokon akadályozzák a hozzáférést riválisaik linkjeihez.
Első ízben ültettek be piezoelektromos jelátvitelen alapú hallásjavító implantátumot Magyarországon, a beavatkozást egy felnőtt és egy gyermek páciensnél a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE) végezték el - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága hétfőn az MTI-t.
A közösségi szálláshely-szolgáltatás kerületi vagy akár fővárosi önkormányzati szabályozását sürgeti a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ); a kiadható napok számának korlátozását szeretnék elérni, amellett, hogy szerintük magánszemélyeknél 3 lakásban kellene maximálni a kiadható lakások számát.
A székely írás emlékeit bemutató kötet jelent meg a Bölcsészettudományi Kutatóközpont kiadásában; a több mint 900 oldalas, A székely írás emlékei. Corpus Monumentorum Alphabeto Siculio Exaratorum című kötet magába foglalja a székely írásról szóló történeti tudósításokat, a székely írás feliratos, kéziratos és nyomtatott emlékeit és a hamisítványokat is.
Öt éven belül több mint megkétszerezi kapacitásait a kaposvári húsfeldolgozó Kometa 99 Zrt. - jelentette be a cég ügyvezető igazgatója pénteken Kaposváron, az agrárminiszter a kormány támogatásáról biztosította a fejlesztést.
A baromfitenyésztés a magyar mezőgazdaság egyik legversenyképesebb és egyik legnagyobb koncentrációval rendelkező ágazata - jelentette ki az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára pénteken Kiskunfélegyházán.
Hagyományteremtő szándékkal, először rendezik meg a Balaton Ünnepét Balatonvilágoson, a Club Aliga területén szeptember 17-én. Az esemény célja, hogy évente egyszer ünnepi program keretében találkozzanak egymással mindazok, akik sokat tesznek a Balatonért: a vendéglátók, a szolgáltatók, a szervezők, a művészek és a közönség.
Embercsempészés bűntette és a csempészett személyek sanyargatása miatt öt év börtönre ítélt a Sárvári Járásbíróság egy hat éve Magyarországon tartózkodó, oltalmazotti státusszal rendelkező, letartóztatásban lévő afgán férfit, akit a nem jogerős ítélet szerint 10 évre kitiltottak Magyarország területéről is - tájékoztatta a Szombathelyi Törvényszék sajtószóvivője az MTI-t pénteken.
Törvénymódosítás miatt aktualizálta a televíziós és rádiós tartalmak korhatár-besorolásában irányadó ajánlását a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa, és egy állampolgári bejelentést is vizsgált az új szabályok alapján - közölte a hatóság kommunikációs igazgatósága pénteken az MTI-vel.
Bartók Béla Székely Zoltánhoz írt kiemelkedő kulturális értékű leveleit a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. szeptember 8-án helyezte el letétként az ELKH Bölcsészettudományi Kutatóközpont (BTK) Zenetudományi Intézetének Bartók Archívumában.
A Tuxera IT-tárolástechnológiai és hálózatátviteli vállalat szakmai befektetőként megvásárolta a HCC Embedded Kft.-t, amely a jövőben Tuxera Hungary Kft.-ként működik tovább - közölte a finn multinacionális cég csütörtökön az MTI-vel.
Kihelyezték a reményről és kiútkereséről szóló, Álljon meg egy novellára! című pályázat húsz nyertes történetét a legforgalmasabb fővárosi busz- és villamosmegállókban, az elbeszélések idén először egy QR-kód segítségével önálló életre kelnek a virtuális térben - olvasható a pályázat kiírói által csütörtökön az MTI-hez eljuttatott közleményben.