Friderikusz Sándor Gerő Andrással vitatkozott az ATV-ben, Friderikusz felvételről sugárzott műsorában. Friderikusz, aki állítása szerint nem is ismeri Kiss Lászlót, vehemensen támadt a teljes magyar sajtóra és a valóságra, megvédve Kiss Lászlót, aki szerinte csak „ifjúkori hevületében” elkövetett egy „botlást”. Friderikusz láthatóan nem érti azokat a cikkeket, amelyek megszülettek, nem érti, miért fontos fellépni az erőszak ellen.

Ahogy Aczél Endre hasonló kifejentéseiről írt cikkemmel sem az volt a szándékom, hogy őt kirúgassam, most is szeretném leszögezni, nem érdekel, hogy Friderikusz Sándornak mi lesz a sorsa. Ahogy Aczél esetében is a Népszabadság és a 168 Óra döntött a kirúgás mellett és ellen, úgy most is az ATV dönt, belefér-e ez nekik a portofóliójukba, én pedig mint néző döntök utána, hogy hitelesnek tartom-e ezeket a médiumokat ezután.

De térjünk is a lényegre. Friderikusz láthatóan nem érti a témát és nem tartja nagy bűnnek a megtörtént erőszakot, amelyet többször is fiatalkori botlásnak ír le, és az ifjúkori hévnek tud be. Az egyébként fontos és kibeszélendő témákat érintő beszélgetést pedig saját, teljesen érzékeltlen és gyakran a téma legalapvetőbb információinak hiányában megalkotott véleményével és elfogultságával téríti el.



Jó példa az, amikor kijelenti, Kiss László nem közszereplő, hanem közéleti szereplő, akit szakmai múltja alapján szabad csak megitélni. Vagy amikor a műsor felkonferálásban kijelenti, ennek „nem lett volna szabad üggyé válnia sehol a világon”. Friderikusz tendenciózusan minden vele egyet nem értő véleményt összemos, ez már a bevezetőben érzékelhető, amikor kimondja: „Mindazok, akik szakértőként, kommentelőként, újságíróként, publicistaként beszálltak Kiss Lászlónak a meglincselésébe, kikapcsolhatják a készüléket, hiszen ők már biztosan mindent tudnak.”



Miközben azt várja el, hogy a vele egyet nem értők érzékenyen álljanak hozzá a témához, ő nem is hajlandó ezt megtenni, a műsor második felében már egyenesen dühvel lovalja bele magát saját véleményébe.

Pedig mind nagyon lényegesek az olyan kérdések, hogy szabad volt-e a médiának Kissék akkori álláspontjának közlése nélkül nyilvánosságra hozni az iratot; hogy mikor kerül le egy bűncselekmény felelőssége az emberről; hogy egy 55 évvel ezelőtti bűntény mikor számít és mikor nem egy ember életében; hogy kellett volna-e Kissnek jeleznie korábbi bűntényét, amikor fontos pozícióba került. Ezekben a kérdésekben a határ nem fekete-fehér módon rajzolódik ki. Csak sajnos Friderikusz ezt fekete-fehér módon látja, és a más véleményeket ezekben a témákban egyszerűen elítéli, ráadásul nem veszi figyelembe, hogy az ügyben elhangzott kommentárok túlnyomó többsége érzékeny ezekre az árnyalatokra.

Egy ifjúkori botlás vagy bűncselekmény meghatározhatja-e egy egész ember életét? Teszi fel a kérdést Friderikusz, és a helyzet az, hogy a kérdés már önmagában is rossz. Egyrészt ez nem ifjúkori botlás volt, hanem egy kőkemény bűncselekmény. És a kérdés nem az, hogy meghatározhatja-e, hanem az, hogy a társadalom milyen szabályokat hoz, hogy kiküszöbölje a bűnismétlés lehetőségét. Ez az, amit Friderikusz nem hajlandó észrevenni. Nem az a kérdés, hogy egész életében viselnie kellett volna bűne bélyegét, hanem az, hogy egyáltalán felmerült-e annak lehetősége, hogy viselnie kelljen. Mert ha fel sem merül, ha mindenki nem-bűnként fogadja el bűnét, akkor ott baj van.

Kiss egy olyan közegbe került vissza, ahol elnézőek voltak bűnesetével szemben. Ahol fiatal gyerekek mellett dolgozhatott erőszaktevőként. Egy olyan közegbe, amelytől nem idegen az erőszak, a testi és lelki bántalmazás, a pedofília és a dopping - Friderikusz pedig nem érti ezek miért fontos tényezők, miért kell őket felhozni. Egyszerűen az a helyzet, hogy mind a mai napig nem látszik, nincs tudomásunk róla, hogy Kiss megbánta volna a tettét, és ezért nem látszik, hogy sikeres volt-e a büntetés és a társadalomba való visszavezetés. Ezért lett ebből ekkora ügy többek között, mert ami Kissről kiderült, az pontosan illeszkedett abba, amit az úszósportról gondol a társadalom többsége, és az ügy újabb és újabb részeletei azt támasztják alá, hogy ez a közeg tárt karokkal várta vissza Kisst, sőt ők segítettek neki korábban szabadulni. Vajon biztosak vagyunk benne, hogy ez a közösség megtanította Kissnek, hogy amit elkövetett, az bűn és rossz volt?

Friderikusz szerint abszurd az a világ, ahol azt feltételezzük, hogy Kiss hajlamos maradt a nemi erőszakra, mert ilyen a szemlélete. Tényleg abszurd ez a világ, csak épp pont fordítva. A szexuális erőszak ugyanis hatalmi kérdés, annak a kérdése, hogy megteheti-e az elkövető az erőszakot egy nővel szemben, hogy úgy érezheti-e, hogy büntetlen marad, és hogy a társadalom megbocsjátja neki, amit tett. Pontosan ezért fontos, ha nem is stigmatizálni, de figyelni a szexuális erőszak, mint ahogy minden erőszakos bűncselekmény elkövetőire. Kiss Lászlóra viszont nem figyelt senki. A közegből látható ügyek miatt a bélyeg magától marad rajta. Nem süti rá senki, egyszerűen sem én, sem a társadalom többsége nem érzi azt, hogy ő bizonyított volna, hogy nem hajlamos az ilyen tettekre. Nyilvánvalóan ezt a stigmát le lehet vetkőzni egy példás élettel, sok munkával, de Kissnél ez az elmúlt két hétben egyáltalán nem látszott, hogy megtörtént volna.

Egészen elképesztő, ahogy Friderikusz nem érti, Kiss László ügye miért tartozik a nyilvánosságra, és ahogy folyamatosan szakmai életútjával kívánja bizonyítani magánéleti feddhetetlenségét. Friderikusz szerint Kiss László nem közszereplő, hanem közéleti szereplő, így senkinek semmi köze ahhoz, hogy bűnt követett el.

A közéleti szereplők és a közszereplők is példaképek, fontos, hogy egy olyan ember, mint Kiss László, aki úszógyerek tízezreinek a „mester”, feddhetetlen legyen, jó példával járjon elől. A szexuális erőszak nem ez a példa. Másrészt, mivel az élsport és az úszósport egy olyan közeg, ahol az edzők a vezetők hatalmi helyzetben vannak a sokszor fiatal gyereksportolókkal szemben, mindenkire tartozik, akinek a gyereke odamegy úszni, hogy erkölcsös emberek kapnak-e lényegében 24 órás, a testükre is kiterjedő felügyeletet a gyerekeikre. 



Ezért mond lényegében, még ha eltúlozva is, igazat Friderikusz, amikor gúnyosan azt kérdezi, minden január elsején elő kellett volna-e állnia Kissnek azzal, hogy nemi erőszakot követett el. Igen, minden egyes szülőnek tudnia kellett volna arról, amit Kiss tett, majd ezután eldönthették volna, hogy mennyit számit ez az 55 évvel ezelőtti történés, és ez alapján ítélhették volna meg, odaviszik-e  a gyerekeiket vagy sem.

Friderikusz azzal zárja a beszélgetést, hogy a Kiss-ügyben azt látjuk, bárkit bármikor megsemmisíthet a lealjasott média. Pedig a dolgok itt is fordítva állnak. Friderikusz műsora egy érzéketlen és dühös ember saját igazságának és zárt világának megvédéséről szólt. Arról, hogy a szakemberek, az újságírók mondhatnak bármit a szexuális erőszakról és annak a társadalmi hátteréről, őt nem érdekli.

A szerkesztő-műsorvezető összes kiszólása, hozzáállása elfogultságról és érzéketlenségről árulkodik, a menekültek elleni gyűlöletkampány és a Kiss ügyével foglalkozó újságírók között húz párhuzamot, Kiss László meglincseléséről, kivégzéséről beszél, miközben megkérdőjelezi a bírósági ítéletben és a peranyagban leírtak megtörténtét, idiótának nevezi azokat, akik nem értenek vele egyet („akikben még maradt józan ész, maradjon velünk”). Úgy tűnik, hogy Friderikusz ezt a műsort csak és kizárólag saját igazságának bizonyítására, és nem valamiféle vita indítására rendezte meg, az pedig, hogy a valóságban mi történt lényegtelen.



Egy csoportosan elkövetett szexuális erőszakot, ahol az áldozatot elkábítótták, egy hideg fürdőt ajánlottak neki, miután megerőszakolták, majd amikor bírósághoz fordult, az elkövetők összebeszéltek, hogy mondják azt, azért szexeltek az áldozattal mert pénzt kért érte, nem lehet ifjúkori ballépésnek nevezni, ahogy az Friderikusz tette.

De nem lehet a társadalmi következményeket sem bagatellizálni. A szexuális erőszakról szóló beszéd iszonyatósan fontos, és kettétört életeket menthet meg. Ma sok tízezer honfitársunk él olyan kibeszéletlen történetekkel, melyek kibeszélését épp az ilyen műsorok lehetetlenítik el. A rendőrök, az orvosok, a pszichológusok, a rokonok, és a társadalom más tagjai, akik mind afelé taszítják a traumatizált áldozatot, hogy hallgasson arról, ami vele történt. Majd ha mégis megtalálja arra az erőt, hogy beszéljen, lekurvázza ő a társadalom, az elkövetőket pedig mentegetni kezdi, és úgy fogadja, mintha mi sem történ volna, csak egy ifjúkori ballépés.

Az olyan ügyek, mint Kiss Lászlóé, azért fontosak, hogy elmagyarázhassuk a társadalomnak, hogy működik az erőszak, és rávegyük a társadalmat arra, hogy az áldozatok megvédésével lépjen fel az erőszak ellen. Amikor Friderikusz lényegében magát az erőszak büntetőjogon túlmutató büntetését tagadja, akkor azt tagadja meg, hogy szükség van fellépésre az erőszak ellen.

Ha Önt vagy ismerősét szexuális erőszak érte, hívja a KERET Koalíció segélyvonalát a 06-40-630-006 számon (hétfő 10:00 és 14:00 óra között, szerdán 14:00 és 18:00 között, péntek 10:00 és 14:00 óra között)! A szám helyi tarifával hívható.

A Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen Egyesület (NANE) bántalmazott nők és gyermekek számára fenntartott segélyvonala a 06-80-505-101 számon érhető el hétfőn, kedden, csütörtökön és pénteken 18:00 és 22:00 óra között. Ez a szám ingyenesen hívható.

További információ a nők elleni erőszakról: http://nane.hu/erintetteknek/tudnivalok-a-nok-elleni-eroszakrol/

Jámbor András / kettosmerce.blog.hu