h i r d e t é s

Elvtársak, hol van Gyurcsány?

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Elvtársak, hol van Gyurcsány?

2015. november 16. - 18:11
0 komment

Ekkorát régen esett pofára politikus, mint Gyurcsány a migráns üggyel!

A tragikus párizsi események után úgy eltűnt Gyurcsány, mint a bűvészmutatványok szőke nője. Eddig nyomatta a különböző véleményeit, a képeket a határátlépésről, a migráns befogadásról a kerítés építés ellenzéséről! Vad dühvel és ellenállhatatlan empátiával. Úgy ment bele ebbe a témába, és rántotta bele pártját is, mint a németek Sztálingrádba!

Ebben hasonlít az Orbán – Cameron szövetségre az eredmény tekintetében. Gyurcsány már régen nem rendszerben, hanem médiában gondolkodik, neki a létezése fontosabb, mint a pártja politikai szereplése, létezése. Ezt eljátszotta már a szocialistákkal is.

Most azonban történt valami, ami Gyurcsány igazi kisszerűségét megmutatta, az, hogy nem érzékelte, hogy ennek a migráns folyamatnak terrorista támadás lesz a vége. Pedig ez olyan egyszerű volt, mint az egyszeregy. A vad liberalizmust tükrözve rohant előre! Szerepelhetett, szerepelt, beszélt, és ment a süllyesztő felé és most benne van. A szerelmesei, hívői éppen úgy nem voltak képesek visszafogni irányítani, mint Orbánt hívei. Sajnos Orbán, Gyurcsányt, újra le és elkaszálta, szánalmas módon, remélem tanult belőle!

Sajnos az ország semmit sem fog tanulni, mert Orbánnak nimbusza lesz és ez a nimbusz be fog fedni minden szemetet.

Most először érzem úgy, hogy senki sem tud semmit, a szerencsén múlik az ország sorsa, mert az Orbáni gondolatvilággal nem lehet sikeres országot építeni, nem lehet integrálódni, Európa bizonytalan és, ha Orbán előre rohan, könnyen juttathatja az országot Gyurcsány sorsára, a süllyesztőbe!

 

(Címlap: Forrás: MTI)