h i r d e t é s

Éhesország meséje

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Éhesország meséje

2016. január 07. - 14:56
0 komment

Hol volt, hol nem volt, Kövér Laci bajszán is túl, ahol kurta farkú Bayer Zsóti is túr és még azon is túl, Éhesországban ült a kormányon egy hazudós vezír.

Fotó: Gépnarancs

Eme vezírnek és pereputtyának képmutatása hamar híre mönt hetedhét országon - írja a gepnarancs.hu. Minden barátja közel juthatott húsos fazekához, melyet a szegény nép verejtéke töltött meg. “A rabló volt a hős, -s ki néma volt netán s csak lelkesedni rest, már azt is gyűlölték, akár a pestisest.” Az új világból is kitiltották e népséget. Hétszínyű Habonyi monyók és rabló társai nem léphettek a nagy vízen túli világra többé. Nem resteltek semmit, hiszen olyan és annyi adót vetett ki szolganépére a vezír kaméleonja, hogy az utolsó bőrt is lehúzta dolgozóiról. Csipke Rózsika is besegített vezírinek. Oktatni csak drágán, csak gazdagot. Így marad tejföl a zsebünkben. Orvosnak csak gazdagot, a többi már rég itt hagyott. Lett is káosz rendesen korházakban vétkesen.

Oszt élt itt Éhesországban sok-sok népesség, melyek az évek folyamán egy néppé lettek, de a vezír kormánya mégis különbséget tett közébük. Zolibarát mögmondta törvénybe, hogy a fehér, ez szüljön három gyereket, a másik, a barna meg nehogy szüljön. Mögmondta azt is, hogy barna gyerek külön osztályba tanuljon “szeretetteljes ” szegregátumban. Vót itt Éhesországban egyvérvonalról álmodó harmadik barát, kinek minden ötletét teljesítette a nagy vezír, mert azt hitte, ha azt másolja, tovább tart a királysága. De ha még ennek a harmadiknak Vona is esze, de nem vót. Csak gyűlölködött, mocskolódott öletett.

“Az ország megvadult s egy rémes végzeten vigyorgott vértől és mocsoktól részegen.” “Ki szót emelt, az bujhatott”, menekülhetett. Ki hallgatott, s bégetett, 47 -ezerből élhetett. Négy milliós elszegényedett, másfél millás nyomorgó és kétszáz ezer éhező gyerek rejtegetett mérlege. Éhesország jobban teljesít. Az éhezés egyeseknél “életforma”, dúlt kebléről vissza Harrach.

Közben a fellegvárban, Felcsúton csengőszó és muzsika épülhetett, dajdadaj. Barátok közt millácskák, leányomnak üdülő, vejemnek meg jaktokkal öblöcske. Mészárosom retye-tyut, Kamélon fiacskának minden jut. Mindenki más lapátolt, közmunkával harácsolt. 51-ezerből élhetett, Rétvárytól már szocpolt sem kérhetett. (Sem j én sem te nem kapsz.) Balsikerek ellene sosem fértek közelbe. Nem is fél már ettől, elvett ő mindent ezektől. Marhatták már egymást, így a vezír jókat nevetett hát.

Klerikális csuhások, Orbán marad pápátok. Vasárnap zárhattok, asszonyokat alázhattok. Az ellenzék létezett, civilekről éhezett. Civilek még ockodtak, netán ellenzékben torkolhat. Ez kedvez a vezírnek, jövőre is henyélhet. Éhesország nyomora önti Orbánt betonba. Basáskodhat sokáig, élete alkonyáig. Ördög viszi a határig. Nagy tor lesz e népnek … Vik-tor!

 

gepnarancs.hu