Oktatásról, egészségügyről, gazdaságról – és még a sportról is. Ha nincs az a két jórészt rendszerfüggetlen sportlady, akkor az olimpia is teljes kudarc lett volna. Márpedig mi ez, ha nem annak a bizonyítéka, hogy az Orbán-rendszer egyre perverzebb, romlottabb világában semmi, így a sportba ölt milliárdok sem fogják meghozni a hatalom által remélt eredményt.

És még mindig nem dereng nekik, hogy egy olyan országban, ahol Ráhel és István külföldön bármiről is tárgyalhat másról, mint menedékkérelemről, ott az egész nemzet bukásra van ítélve.

A társadalom harmada már el is bukott, nekik a puszta túlélésen kívül ebben a rendszerben nincs többre, másra esélyük.

De a középosztály is apad és csúszik lefelé, "katasztrofális anyagi helyzetük miatt már nincs pénzük irodalmi, művészeti lapokra, sokuknak az Élet és Irodalom az egyetlen kulturális luxusa".

Matolcsy unokatestvéreit kivéve megállíthatatlan a hanyatlás, az egyetlen nyitott kérdés, hogy az ország életére egyszerre ható rengeteg negatív tényező mikor és milyen formában fog egyetlen nagy felfordulásban egyesülni.

Jó hír viszont, hogy a préritűz után is zöldebben és dúsabban nő a fű.

Onnan, ahonnan mindezt én nézem, az ötödikről, ma nem látszik más esély. Mert a mélyben ugyan minden készen áll a változásra – már a klubcsapataink is kiestek, és jövőre is ki fognak –, a rengeteg sérelmet mégsem sikerül hatékony politikává alakítani. Ennek az okai számosak, mégsem ajánlanám mindig várromokban, keserű történelmünkben, Bibóban meglelni a magyarázatot. Nem igaz, nem függ össze minden mindennel, miként a ma nyomora se Moháccsal.

Velünk függ össze.

Például az ilyen mondatokkal: "Most azonban olyan politikai rendszerben élünk, amelyre igen találó mindaz, amit – többek között – Beckett, majd Derrida megnevezhetetlennek nevezett".

Az írója, ki más, bal- és jobboldali kormányok egyformán jól megfizetett tanácsadója, György Péter.

De az egész írás mellbevágó.

Pezsgett is rögtön a fész, volt kapkodás az odadobott mentőöv után: igen, mit mondhatnánk arról, ami megnevezhetetlen? Előbb ki kell elemezni!

Mondja ezt épp az az értelmiség, amelyet szinte megtizedelt a hatalom, sokuknak nincs rendes munkája, munkahelye, belehalnak a stresszbe, a feleslegességbe, erejük teljében nem azt csinálják, amihez értenek, rákosok, betegek – senki nem kíváncsi rájuk.

Mégse tudnák, miben élnek?

De akadnak másféle, tisztességes mondatok is: "Azzal kell megértetni, aki éppen birtokolja a hatalmat, hogy nem lehet csak az általa kiválasztottak, befogadottak és megtűrtek miniszterelnöke".

Ez meg Schilling Árpádé.

Szóval lehetséges megnevezni a rendszert, amiben élünk, vagy nem?

És akkor kit tekintsünk inkább zsinórmértéknek? Beckettet és Derridát, akik vajmi keveset tudhattak a 2010-zel kezdődött Fidesz-korszakról, vagy a korszak rémségeit színpadra állító rendezőt?

Na és hamarosan a Népszabadság is a Fideszé lesz.

Semmi baj, ezer pofon után mit számít már az ezeregyedik?

Bruck András