h i r d e t é s

Borkai-botrány: az egyik lány készíthette a felvételeket

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Borkai-botrány: az egyik lány készíthette a felvételeket

2019. október 10. - 10:17

Legalábbis erről számolt be az Index a forrásaira hivatkozva. - írja az atv.hu.

Forrás: ujpestihirmondo.hu

Mint írták, már a kampány előtt is házaltak a kompromittáló anyagokkal, amelyről Borkaiék is tudtak.

A hajón tartózkodó egyik nő készítette a Borkai-botrány felvételeit, méghozzá egy barátja, egy alvilági figura megbízásából. Legalábbis ez a hír járja a Fideszen belül az Index szerint.

A portál egyébként – több, egymástól független forrásból – azt is tudni véli, hogy már a kampány előtt házaltak azokkal a felvételekkel, amelyekkel szűk egy hete állt elő az Ez az ördög ügyvédje nevű, ismeretlen szerzőjű blog. Mint írják, a felvételeket több embernek is felajánlották megvételre, és úgy tudják, hogy legalább egyszer el is adták azokat.

Az Index megjegyezte azt is, hogy Borkai és köre tisztában volt azzal, hogy a felvételeket árulják, miközben a felvételek meglétéről ellenzéki politikus is tudomással rendelkezett. Legalábbis arról, hogy „kijön valami” Borkairól.

atv.hu