h i r d e t é s

Bajuszterápia mindenkinek

Olvasási idő
4perc
Eddig olvastam
a- a+

Bajuszterápia mindenkinek

2019. február 03. - 07:35

Nagy Blanka nevéről először 2018 december 20-án hallhattunk, amikor egy kecskeméti tüntetésen bajszos fasznak nevezte Áder Jánost. Blanka egy 18 éves kiskunfélegyházi gimnazista lány, aki a korából adódóan még nyilván nem rendelkezhet akkora szókinccsel és élettapasztalattal, mint a nála legalább kétszer idősebb polgárok.

De egy valamiben mégis többet tud a fent említett tömegnél: ki mer állni és el meri mondani a véleményét arról a rendszerről, amely szerinte már évek óta nem a kellő formában működik.

A kecskeméti felszólaláson beszélt a kormány legutóbbi, rabszolgatörvénynek nevezett javaslatáról, Orbán Ráhel említésével a korrupció mértékéről, a független média kihalásáról és a közmédiából ránk ömlő folyamatos Sorosozásról, Brüsszelézésről és migránsozásról.

A felszólalásban nem minden pontosan hangzott el. A rabszolgatörvény esetében néhol voltak csúsztatások, néhol pedig csak a javaslat szélsőséges eseteit említette, pl.: 3 év múlva fizetik ki az évenkénti 400 túlórát.

Blanka kritizálta az elmúlt 9 évet, mely 9 év kormánya szerinte hülyének nézi az embereket. Ez nem rossz, Blanka, de azt a 9-et azért még szorozzuk meg egy pozitív egész számmal, ami nem baj, ha 2-nél nagyobb.

A beszéd végén Blanka így fogalmazott:

„Üzenem annak a bajszos fasznak és az összes Fideszes képviselőnek, hogy álljon hátrébb eggyel és bassza arcon magát.”

A beágyazott YouTube videó alatt már meg is jelentek a kommentek, miszerint, ha valaki kritizálja a jelenlegi kormányt, akkor ő csak balos lehet, ezáltal pedig részese ennek a szánalmas ellenzéknek. Ugyan az ellenzék valóban szánalmas, de attól, hogy valaki szerint Orbán kormánya illegitim, akkor már automatikusan balos? Ha azt mondom, hogy Orbán és Gyurcsány egyaránt alkalmatlan az ország vezetésére, akkor én mi leszek?

Egy érdekes komment a videó alól:

„Ennyire alacsony szintre került az oktatás?”

Blanka az elmúlt 11-12 évet a közoktatásban töltötte. Jól mondja az illető, már legalább ennyi ideje ennyire alacsony szinten van az oktatás. Viszont az ennyire alacsony szintű oktatás mellett is képes volt Blanka kilépni a Fidesz manipulatív játékaiból és önálló véleménnyel rendelkezik.

A jelenlegi hatalom pedig ettől fél igazán: az önálló gondolatokkal rendelkező fiatalságtól. Akik már nem hisznek a közmédiának, nem olvassák a lakáj média szenny újságjait, akiket már nehezebb beetetni azzal, hogy most éppen kik ellen harcolunk és kiket kell a magyar népnek gyűlölni.

Jött is gyorsan Bayer Zsolt, aki az előbb említett médiumok egyikén vezet műsort és igyekezett lejáratni Blankát. Az alábbi időzített videóban Zsolt az ECHO TV-n futó Bayer Show január 13-i adásában beszél Blankáról.

Bayer megemlíti, hogy a lány gimnáziuma „elhatárolódott a lánytól”, miután Blanka felszólalt a tüntetésen. Ezt az iskola megpróbálta megmagyarázni, de itt nem is arról van szó, hogy az iskola egyet ért-e a lány viselkedésével vagy sem. Az iskolának érdeke nem egyet érteni a lánnyal, hiszen könnyen megeshet, hogy egy Fideszt kritizáló tanítvánnyal rendelkező intézmény a jövőben véletlenül elesik pár pályázattól, ezáltal pár fontos fejlesztéstől. Ebből adódóan az iskola akármilyen véleményen is van az aktuális hatalomról, nem érdeke a negatív visszhang keltése, így a saját érdeke védelmében az intézmény vezetői a jelenlegi rendszerhez hozzádörgölőzve elhatárolódtak Blanka kijelentéseitől.

De hiába minden, Bayer Zsolt seggnyalási képességeihez a gimnázium egyáltalán nem tud felnőni.

Bayer undorító, lenéző stílusban konferálja fel a történéseket, de a leghitványabb viselkedést csak a bejátszás után produkálja.

„Nos, ő a mi kis Blankánk. A jövő politikus asszonya. Aki gimnazista, akkor maximum 18 éves lehet és már egy igazi kretén, barom állat.”

Pár perccel később pedig már az ő idejében lévő tüntetésekről beszél.

„Visszaemlékszem az akkori tüntetésekre, ugye október 23-án utcára menni ’88-ban, annak tétje volt. Nem emlékszem arra, hogy bajszos szarnak, fasznak és miegyébnek tituláltuk volna Grósz Károlyt... No, hát akkor kedves Blanka, az a helyzet, hogy te nem hős vagy, hanem egy szerencsétlen, nyomorult ócska kis proli. És hogy ha így folytatod, akkor belőled nem hős lesz, hanem maradsz egy szerencsétlen, nyomorult, rohadt kis proli.”

Mielőtt bármit is mondanék, érdemes megnézni a YouTube videó alatt a legtöbb kedvelést kapó hozzászólást és az arra érkezett válaszokat.

Bayer azzal pózol, hogy az „ő idejében” ők nem viselkedtek így, nem nevezték bajszos szarnak Grósz Károlyt. Milyen szép egy ilyen mondatot elmondani két olyan között, melyek egyikében kretén, barom állatnak nevezi Blankát, a másikban pedig egy szerencsétlen, nyomorult, rohadt kis prolinak.

Bayer Zsolt másodperceken belül képes saját magának ellent mondani és megválogatni azokat a szavakat, amelyeket használhatunk egy kritizáló beszéd közben.

Elmondom, hogy Blanka hol rontotta el. Tehát még egyszer: az igazi, nagyon fájó mondat így hangzott:

„Üzenem annak a bajszos fasznak és az összes Fideszes képviselőnek, hogy álljon hátrébb eggyel és bassza arcon magát.”

Bayer Zsolt válogatott szavai szerint a következőt kellett volna mondania:

„Üzenem annak a szerencsétlen, nyomorult, ócska kis rohadt prolinak és az összes Fideszes kretén, barom állatnak, hogy álljon hátrébb eggyel és bassza arcon magát.”

Remélem Blanka megfogadja a bölcs tanácsot és a jövőben figyelni fog arra, hogy milyen jelzőkkel illeti a jelenlegi kormányt. Bayer Zsolt legyen veletek!