h i r d e t é s

Az Egyesült Államok elítélte a civileket listázó Figyelőt

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Az Egyesült Államok elítélte a civileket listázó Figyelőt

2018. április 13. - 19:35

Félreérthetetlen üzenetben tudatta az Egyesült Államok a magyar kormánnyal, mit gondol a civilek lejáratását célzó kampányáról. - írja az Index

Forrás: index.hu

Az amerikai nagykövetség ugyanis pénteken kitweetelte:

A civil társadalom = átlagos polgárok azért dolgoznak, hogy a hazájukat jobbá tegyék. Az Egyesült Államok elítéli a Figyelő ezen polgárok megfélemlítésére tett kísérletét.

A követség tweetjét a #westandwithcivilsociety és az #IstandwithCEU hashtagek nyomatékosítják – ez utóbbi a tavalyi, CEU melletti tiltakozássorozat szlogenje volt. 

Ahogy a 2018 elején kinevezett – Trump New York-i üzleti ismeretségéből érkező – új nagykövet, David Cornstein kapcsán írtunk, a papíron a magyar kormányhoz közeli szellemiségű Trump-kabinet következetesen kiállt a független oktatási intézmények, a civil szféra és a szabad sajtó elleni támadások ellen. 2017. november végén az amerikai külügyminisztérium például egy közel 200 millió forintos pályázatot jelentetett meg, amellyel a független magyar vidéki sajtót kívánják támogatni.

Tavaly májusban pedig az USA külügyminisztériuma közleményben szólította fel a magyar kormányt a CEU-t érintő jogszabály felfüggesztésére, és arra, hogy haladéktalanul kezdjen tárgyalásokat az egyetem vezetésével. A közleményben kiemelték, hogy a lex CEU diszkriminatív, fenyegeti az akadémiai szabadságot és függetlenséget.

A Corvinus egyik tanszékének sem tetszik 

A Corvinus Egyetem Összehasonlító és Intézményi Gazdaságtan Tanszéke egy nyílt levélben ítéli el Schmidt Mária és Ungár Péter hetilapjának listázását, amely az egyetem kollégáit is érinti, írja a Hvg.hu.

A leghatározottabban tiltakozunk az ellen, hogy egyetemi oktatókat és civilszervezetek munkatársait listázzanak, és emberi méltóságukban megsértsenek! Szolidárisak vagyunk mindannyiukkal, mellettük állunk!

Megvédjük a Budapesti Corvinus Egyetem érintett kollégáit, Csaba Lászlót, Chikán Attilát és Kornai Jánost, akik nemcsak a magyar közgazdasági szakma ikonjai, de nemzetközi szinten is a legkiválóbbak közé tartoznak.

A corvinusos tanszék kiemeli, hogy a tagjai egy nyitott, sokszínű és toleráns közösség büszke egyetemi polgárai, akik elítélik a félelemkeltés politikáját, amibe ez a cikk is illeszkedik. 

index.hu