h i r d e t é s

Albérleti rémálom a Kálmán Imre Teátrumban

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Albérleti rémálom a Kálmán Imre Teátrumban

2018. március 23. - 07:30

Minden, amit egy társasházi környezetbe érkezve kéretlenül kap az ember megtalálható Karafiáth Orsolya és Bella Máté revüjében. 

Forrás: szinhaz.org

A Macskadémon egyszerre iróniával fűszerezett tündérmese, mulatságos vígjáték, és fullánkos társadalomkritika.

A történet az új albérletbe érkező hősnő, Orsi (Peller Anna) új albérletbe költözésével nyit, ahol rögtön szembesülnie kell azzal, hogy a Bori néni (Oszvald Marika) által ékszerdoboznak nevezett valamiben nem célszerű nagy értékeket elhelyezni, nemhogy lakni benne.

Onnantól kezdve pedig nem csak a lakás körüli gondokkal, de a maguk démonaival küzdő lakótársakkal is meg kell küzdenie Orsinak.

Máté bácsi (Faragó András), Bori néni kiábrándító férje, lepukkant alkoholista.

Bori néni, a főbérlő, hogy feledje csalódását, udvarlókat tart.

András (Bálint Ádám), különc, depressziós, írói válságát élő újságíró bezárkózva él az alagsorban.

Ezeknek a sorsoknak megrontója maga a Macskadémon (Szemenyei János/Homonnay Zsolt), aki mindent elkövet, hogy a lakók életét pokollá tegye. Ehhez nem átall több álruhát is ölteni.

A lakók az egymást érő csapások láttán egyre súlyosbodó problémáikkal szembesülnek. Ahol pedig a bársonytalpú rettenet megjelenik, mindannyiunk számára ismerős és mulattató szituációk köszönnek vissza.

„Miért megy tönkre annyi élet a kertváros leggyönyörűbb házában? Valóban átok ül a szobákon, lépcsőházon, a kerten és az ott lakókon? Valóban egy macska szórja a rontást? Tényleg semmit nem tehetünk?” /operett.hu/

„Az előadás rendezője, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház főrendezője, Göttinger Pál is első ízben dolgozik a Budapesti Operettszínházban. Mint mondja, kíváncsian és izgatottan készült a próbaidőszakra, bár a társulatot természetesen ismeri, sőt: Peller Annával, és a címszereplő Szemenyei Jánossal egy időben járt a Színház- és Filmművészeti Egyetemre.” /szinhaz.org/

A történet aktualitása tagadhatatlan, ehhez képest mégsem elszomorító, a szerző páratlan leleménnyel ad néhol szarkasztikus megoldásokat az adódó helyzetekre.

A horror vígmusicalt március 16-ától játsszák a Budapesti Operettszínház új játszóhelyén, a Kálmán Imre Teátrumban.