h i r d e t é s

Agresszióval vádolja a NATO-t Lukasenka

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Agresszióval vádolja a NATO-t Lukasenka

2020. augusztus 30. - 06:33

Agresszióval vádolta a NATO-t Aljakszandr Lukasenka. Az autokrata belarusz vezető egy tejipari vállalat dolgozói előtt mondott beszédet, mely szerint az országra külső ellenség leselkedik, ezért meg kell védeni az országot. Az Észak-atlanti katonai szövetség már korábban elutasította ezeket az állításokat.

Aljakszandr Lukasenka - Forrás. Euronews

"A felderítőink szerint a NATO, vagyis az angolok, ahogy mondják, katonákat telepítettek a határainkhoz. Mégis mit kellene tennem? Én is a határra küldtem a katonáimat. A hadsereg felét riadókészültségbe helyeztem" – mondta Lukasenka.

A belarusz elnök eközben szankciókra készül: kiadta az utasítást, hogy az EU-tagországok helyett a keleti szomszédokon keresztül szállítsanak a belarusz cégek.

A litván kormányzat szerint Belarusz saját magát lövi lábon, ha Lettországon, Oroszországon vagy Ukrajnán keresztül szállítanának. Ez ugyanis aránytalanul drága lenne.

"Korai lenne még az ország elleni szankciókról beszélni, mert szerintünk nem a népet kell büntetni. A szankciókkal azokat a politikusokat kell büntetni, akik nem biztosítják az emberek jogait és nem értik a demokráciát." - mondta a litván gazdasági miniszter, Rimantas Sinkevicius.

Eközben több tucat nő alkotott élőláncot a belarusz fővárosban. A Függetlenség terén demonstráló asszonyok közül többeket előállított a rendőrség. Az augusztus 9. óta tartó tüntetéseken alatt a rendőrség 7000 embert vett őrizetbe, gumilövedékeik, villanógránátjaik és gumibotjaik több száz embert sebesítettek meg, ami csak növelte az országban élők elégedetlenségét. (Euronews)

 

Befagyasztotta a kapcsolatait Belarusszal és csatlakozott a belarusz választások tisztességtelenségéről szóló uniós nyilatkozathoz Ukrajna

Az ukrán külügyminiszter bejelentése a kijevi tüntetések és az utóbbi napok heves diplomáciai egyeztetései után hangzott el.

"Tételezzük fel, hogy magabiztos vagyok, bízom az emberek ítéletében" - nyilatkozta a múlt hét végén az Euronewsnak az ukrán elnök arra a kérdésre, mit tenne a belarusz államfő helyében. "Egészen biztosan új szavazást írnék ki egy hónapon belül, indulnék rajta és mindenkit engednék indulni, aki akar. Nemzetközi megfigyelőket hívnék és elfogadnám a szavazás végeredményét. Azt követően nem lenne több kérdés" - tette hozzá Volodimir Zelenszkij.

A belarusz külügyminiszter hétfőn közleményt adott ki, amiben azt javasolta Kijevnek, hogy inkább a napi teendőivel foglalkozzék, ahelyett, hogy tanácsokat osztogatna a szomszédjainak.

Az ukrán külügyminiszter erre azt válaszolta, megérti, hogy nehéz napokat élnek meg Minszkben, de azért ne utasítsák el a baráti tanácsokat. A közvélemény és a jóindulatú javaslatok figyelmen kívül hagyása sehová sem vezet.

Két napra rá a belarusz elnök egyenesen diplomácia mészárlásként jellemezte a kialakult helyzetet.

"Szomszédaink nemcsak a belarusz választások megismétlését emlegetik, hanem újabban a belpolitikánkba is bele akarnak zavarni. Már nyíltan is nyomást gyakorolnak ránk. Nyilvánvaló, hogy dioplomácia háború kezdődött" - jelentette ki Aljakszandr Lukasenka.

Belaruszban már harmadik hete tartanak a tüntetések és sztrájkok az elnökválasztás Lukasenkát győztesnek hirdető eredményének bejelentése óta. (Euronews)