A Fidesz immár egy vallási szekta elhivatottságával küzd a józan ész ellen. Alul az Orbán Viktor ítélőképességében vakon megbízó mintegy kétmilliós szavazótábor, a vezér alatt közvetlenül pedig a parlamenti mamelukok engedelmes hada serénykedik, akik egzisztenciális okokból szavaznak meg minden kormány által benyújtott hülyeséget. Ha nem egyetlen személy döntene el mindent, valószínűleg darabjaira hullana a párt, így viszont bármikor beindíthatja az önmegsemmisítő mechanizmust. Egy párt, amely a magyar demokrácia hőskorában született, és saját történetén keresztül mutatta be, hogy miért nem szabad egyetlen emberre bízni egy országot.

A magyar parlamentet már jó ideje arra használja a kormányzat, hogy elüldözzön, megsarcoljon, vagy ellehetetlenítsen embercsoportokat, érdekképviseleteket, társadalmi vagy politikai csoportokat. Már fel sem tűnik nekünk, hogy nem ez lenne a feladata, hiszen a képviselőknek és a kormánynak azon kéne ügyködniük éjjel-nappal, hogy élhetőbb, okosabb és boldogabb társadalomban éljünk. Ehelyett a kicsinyes bosszúállás, a maffiaszerű leszámolások színterévé vált a magyar országgyűlés, ahol tort ül a butaság, a verbális erőszak pedig felülír minden logikus érvelést.

A lex CEU sem szólt másról, mint arról a kormányzati szándékról, hogy teszteljék a társadalom (és külföldi politikai erők) tűrőképességét, és esetleg egy ilyen szélsőséges elérje a miniszterelnök, hogy fogadja az amerikai elnök. Jól látszik, hogy Orbánnak semmi sem drága ahhoz, hogy elérje régóta dédelgetett szándékait. A magyar kormány már rég elment a falig, de most magát a falat tolta tovább olyan buldogok segítségével, mint Habony Árpád, Andy Vajna, Lázár János, Rogán Antal vagy Kósa Lajos.

Orbán Viktor elszántságát mi sem bizonyította jobban, minthogy legkíméletlenebb verőlegényét küldte elsőként a magyar értelmiség színe-java ellen Németh Szilárd személyében. A nemzetközi összehasonlításokban legjobban szereplő magyar egyetem rapid kivégzése vetekedik az ismétlődő észak-koreai rakétakísérletek sunyi céljaival. Kim Dzsongun épp olyan provokatív szándékkal lődözi a ballisztikus rakétákat Japán vagy egyenesen az Egyesült Államok felé, mint ahogy Orbán Viktor veri át az őrületes blődségeit először a társadalmon, aztán a törvényhozáson. Tudja, hogy a civilizált világban megbotránkoztatást fog kelteni, de egy lépéssel mégis előrébb tolta a képzeletbeli falat, úgy, hogy semmi különösebb következménye nem lesz tettének.

A diktátorok évszázadok óta ilyen sziszifuszi munkával kerülnek közelebb a céljaikhoz, kihasználva azt, hogy a világban töretlenül hisznek a békés megoldások lehetőségében, nem hiszik el, hogy a gyalázatokat újabb aljas tettek fogják követni, pedig a történelem a legritkább esetekben igazolta őket. A diktatúrákban ugyanis a fal nem a leküzdhetetlen határokat jelenti, hanem azt az eszközt, amelyet mindig arrébb lehet vinni, mégis azt hiszik a túloldalon, hogy a szoba mérete változatlan maradt.

Úgy fogják csűrni-csavarni a jogszabályokat, olyan töménytelen pénzt ölnek a kampányokba, úgy felhizlalják saját oligarcháikat, hogy demokratikus úton szinte lehetetlen lesz leváltani őket.

A legfőbb kérdés most az, hogyan képes egy európai uniós állam (amely egyben NATO tagország is) miniszterelnöke egy egyszerű parlamenti többséggel és cirka 2 millió szavazóval a háta mögött gyakorlatilag minden gond nélkül a legabszurdabb politikai döntéseket keresztülvinni itthon és külföldön egyaránt? Miért olyan egyértelmű számunkra, hogy az a kormánypárt, melynek szavazói kevesebben vannak, mint az ellenzéki szavazók összessége kénye-kedve szerint ront neki cégeknek, civil szervezeteknek, jogvédőknek, egyetemeknek, ellenzéki értelmiségieknek, politikusoknak, és persze Brüsszelnek?

Egyetlen logikus magyarázata van ennek az első hallásra képtelenségnek tűnő jelenségnek. A Fidesz ma már nem párt, és nem is mozgalom, hanem egy vallási szekta, amely lényegében mindent elhisz alapítójának, aki egyben spirituális vezetője isennek a közösségnek. Ma már nem Békemenetekben bandukolnak ezek az emberek, de továbbra is ők képezik annak az ideológiának a hátterét, melyet Orbán Viktor hirdet meg szinte minden nap. Az a fanatizmus, ahogy ezek a szavazók támogatják a miniszterelnök politikáját, elegendő ahhoz, hogy a parlamenti képviselők fegyelmezettségének segítségével bármit keresztülvigyenek, még ha az nem is tűnik sem etikusnak, sem logikusnak.

A hit az összetartó erő abban a közösségben, melyet Orbán Viktor irányít sajátos módszereivel, így nem enged teret sem érvelésnek, sem kételkedésnek. Minél erősebb a vezér tévedhetetlenségébe vetett hit, annál masszívabb lesz ez a tömeg, és annál reménytelenebb lesz az ellenzék helyzete. Ezért kell naponta iránymutatás a szekta első emberétől, ezért kellenek új ellenségek, és ezért kell minden vereségből győzelmet faragnia a lakájmédiának, ezért nem vitázik egyetlen ellenfelével sem. Amennyiben egyetlen pillanatra is megingana az Orbán Viktor tévedhetetlenségébe vetett hit ebben a fundamentalista táborban, azonnal darabjaira hullana a hosszas munkával felépített Nemzeti Együttműködés Rendszere.

Ezért egyszerre erős és gyenge Orbán rendszere, hiszen folyamatosan működtetnie kell az ellenségkeresés, a valóság meghamisításának és történelem átírásának rendszerét, mert ha egy pillanatra leáll a gépezet, azonnal kiütköznek a tervezési hibák. Amíg van szufla a rendszerben, amíg a fideszes képviselők mind elhiszik, hogy hatalmuk és jólétük záloga Orbán Viktor országlása, amíg a szegények jobban hiszen a közszolgálati tévének, mint a korgó gyomruknak, addig sikeres lesz ez kisebbség, és uralja majd a politikával egyáltalán nem foglalkozók valamint a Fideszt leváltani szándékozók többségét. Úgy fogják csűrni-csavarni a jogszabályokat, olyan töménytelen pénzt ölnek a kampányokba, úgy felhizlalják saját oligarcháikat, hogy demokratikus úton szinte lehetetlen lesz leváltani őket.

Azért dühös Orbán a szabad médiára, mert a tévedhetetlenségét kérdőjelezik meg, azért próbálja eltakarítani a civileket, mert a rendszer álnokságára világítanak rá, és azért küzd Brüsszellel, mert az EU központjából folyamatosan megkérdőjelezik a lépéseit. Egyetlen dolog dönti el tehát a 2018-as választásokat: Lesznek-e még olyan sajtótermékek, szervezetek, politikai pártok, melyek el tudják hitetni a szavazók többségével, hogy Orbán Viktor is ember, és mint ilyen, tévedhet. Nem kicsit, nagyon. Ahogy egy dakota közmondás tartja: „ Addig higgy a jövendőmondónak, amíg rajta nem kapod, hogy csak a múlt érdekli.”  

szeka.blog.hu