h i r d e t é s

A Szegedi Tudományegyetem rektora helyettese botrányáról: nincs ügy, csak "ügy" van

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

A Szegedi Tudományegyetem rektora helyettese botrányáról: nincs ügy, csak "ügy" van

2019. január 23. - 07:49

Közleményt adott ki Rovó László, de szavai vélhetően nem nyugtatják meg a szegedi egyetem nyílt levélben tiltakozó munkatársait.

Szegedi Tudományegyetem - Forrás: 24.hu

A 444 héttfőn írta meg, hogy a rektorhelyettes, Zakar Péter a Délmagyar tudósítása szerint vitatható, furcsa kijelentéseket tett egy rendezvényen. A rektorhelyettes a lap szerint többek között azt mondta: „Szomorúan tapasztaljuk, hogy az önkormányzat évtizedek óta semmibe vesz minket. Még a városi naptárban sem kaptunk helyet. Mindenképp új városvezetésre van szükségünk! Lendületes pályára kell állítani Szegedet. Az államnak, a vallásnak és a városnak egységben kell állnia a sikerhez, de ebből az utóbbi elem hiányzik. Azzal sem értünk egyet, hogy minden ellenzéki párt a főépületünk elé szervezi a tüntetéseket, pedig ehhez nem járulunk hozzá, a város jegyzője mégis hagyja. Azt látom, hogy a vesztét érzi az ellenzék, csak a botránykeltés az eszközük, elkeserítő viszont, hogy a fiatalok közül többen ezt látják helyes útnak, ezért is törekszünk a nemzetiségre.”

Zakar nem sokkal később Facebook-posztjában azt állította, nem tett olyan kijelentéseket, mint amilyenekről a Délmagyar írt. Rovó László, az egyetem rektora hétfőn adott ki közleményt, melynek címe: Az Egyetem nem tervez vizsgálatot Zakar Péter „ügyében. Rovó azt írja, „a jelenlegi kormányzat minden támogatást megad az Egyetem céljainak eléréséhez”, és szerinte a rektorhelyettes szavait szándékosan félreértelmezték és félremagyarázták.

„A petíciózás és a nyílt levelezés módszere nem vezethet eredményre, az Egyetem visszautasítja a megszégyenítést, azt, hogy kollégánkat pellengérre állítsák mondvacsinált politikai okokból” 

- írja.

A közlemény végén figyelmezteti a tiltakozó kollégákat, hogy tartózkodjanak a politikai megnyilvánulásoktól. (444.hu)