A jelenség speciális körben: politikai vezetőnek, jelen esetben Orbánnak tulajdonított, fából vaskarika haditervvel előrukkolni, melynek annyi köze sincs a valósághoz, mint Makónak Jeruzsálemhez, szintén jellemző és kortalan!

Most, a legutóbb, Kim Lane Scheppele amerikai alkotmányjogász teóriája kapott helyet a Hírklikkben ("Orbán készülhet egy olyan vereségre, mely után hamar vissza tud térni!").

A gondolatmenet lényege, hogy Orbán esetleg önként elveszti a választásokat, hogy a tehetetlenség csapdájába csalt/esett ellenzék bukása után megerősödve jöhessen vissza a hatalomba.

Ez a felvetés csak egyetlen dologról tanúskodik: hogy a kiagyalójának, és mindazoknak, akik hitelt adnak emez elképzelésnek, a leghalványabb fogalmuk sincs általában a diktátorok, speciálisan Orbán gondolkodásmódjáról, habitusáról, személyiségének jellemző vonásairól.

Ha jól emlékszem, bár politikusoknál előfordul a taktikai visszavonulás (például de Gaulle), a diktátorok közül Sulla volt az egyetlen, aki önként visszavonult a hatalomból, méghozzá a visszatérés szándéka, vagy anélkül, hogy dinasztiája, vagy politikai közössége uralmát biztosítani szándékozott volna.

A történelemben példátlan lépés lenne ez Orbántól, és teljességgel valószínűtlen egyébként is.

Orbán szótárában a vereség, pláne annak elfogadása nem szerepel.

Emlékezzünk a 2002. és 2006. évi vereségére! Idegösszeroppanást kapott, fél évre eltűnt, (a második esetben) Rogán már puccsal próbálkozott a visszavonulni nem szándékozó pártvezér leváltására – aminek a levét évekig tartó mellőzöttség formájában itta, és ahonnan kemény munkával tudott csak visszakapaszkodni a pártvezetésbe (bár szerintem Orbán ezt sosem felejti el neki).

Emlékezzünk rá, hogy Orbán a terveinek, szándékainak legapróbb hátráltatását, visszatartását, a legkisebb vereséget sem viseli el. Netadó. Brüsszeli megaláztatások, fricskák és letolások.

Azon kívül nincs is szüksége ilyen taktikai vereségre. Miért tenné?
Most is vezet a közvélemény-kutatások szerint, vagy legalábbis minimális a hátránya, a népszerűsége nem csökken.

Egy ilyen torz, egyoldalú előnyöket, ha nem a győzelmet önmagában biztosító választójogi szabályrendszerrel, totálisan uralt médiával, ha kell választási csalásokkal emberi számítások szerint – ha nem is kétharmaddal, ámbár végső soron az sem kizárt – meg fogja nyerni a választásokat.

Ha pedig mégsem, az új kormány keze meg lesz kötve.
Orbán oly mélyen beágyazta magát a hatalomba, hogy alkotmányos eszközökkel – egy kétharmados ellenzéki győzelmet leszámítva, mely ad absurdum elvileg szintén nem kizárt – nem lesz érdemben elmozdítható, megrendíthető, a partvonalon kívülre állítható: éppen elég eszköze, embere és pénze lesz ahhoz, hogy az új kormány működését érdemi változtatások terén megakadályozza.
Ehhez már forgatókönyvre, további intézkedésekre sincs szüksége.
A cikkhez hozzászóló Horn Gáborral szemben azt gondolom, hogy mindezért nincs is forgatókönyve sincs a vereség esetére.
Pontosabban mindaz, amit már végrehajtott, nem forgatókönyvként, hanem az abszolút rendelkezési jog megvalósításának eszközeként eleve alkalmas az ellenzéki kormány működésének szabotálására, ha beütne számára a krach.

Mi kell még?