Van abban némi ráció, ha durva népszerűségcsökkenés után egy miniszterelnök leginkább abban bízik, hogy saját híveit még felhergelheti, zavaros időkben, felbomló csordaszellem idején fontossá válik a mozgósíthatóság, hogy a hardkór tábor még egybeterelhető, miközben a lazább kötődésű szavazók megjósolhatatlanul csapódnak ide-oda. Ugyanakkor ez már nem több, mint veszteségminimalizálás, az elkerülhetetlen bukás első jele.

Emlékezzünk, az őszödi beszéd után Gyurcsány mintha sportot űzött volna abból, hogy pont úgy fessen, ahogy egy jobboldali elképzeli magát a sátánt. Épp csak Lenin-fiúnak nem öltözött – az Vajnai Attila, Karácsony Gergely legújabb szövetségese – meg akasztott papot nem hordott magával. Ahogy beleállt a szemkilövetésbe, ahogy megerősítette a híveit a puccskísérletről regélő összeesküvés-elméletben, az már nem az elvesztett szavazók visszaszerzéséről, hanem a meglévők egyben tartásáról szólt. A megfelelő kifejezés erre a saját tábor hiszterizálása. 

Orbán Viktor a hódmezővásárhelyi nagykabát után pont ugyanígy viselkedik. Pánikszerű reakciója nem a bizonytalan választók felé nyit, hanem a meglévőket hiszterizálja. Mik jönnek ki a száján? Cigányra fordítja a migránst és nyugdíjat elvevő bevándorlókról delirál. Pont úgy fest, mintha a Demokratikus Charta álmodta volna meg három tányér töltött káposzta után. 

Csakhogy én nagyon unom már a 90-es éveket, meg a hideg polgárháborút. A faskó-komcsi örök rangadót, amely a nagyüzemi a lopást hivatott elleplezni. És remélhetőleg a választók is. Gyurcsány már egyszer ráfázott erre.

Forrás: Reflektor Blog