h i r d e t é s

A fekete ruhás nővér cselekményt követett el, amivel nyilvánvalóan rontotta a súlyos betegek állapotát

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

A fekete ruhás nővér cselekményt követett el, amivel nyilvánvalóan rontotta a súlyos betegek állapotát

2016. január 16. - 10:59
0 komment

A magyar egészségügyben minden a legnagyobb rendben van. Ezt onnan lehet tudni, hogy a kormánysajtó is megírta. Csak az ellenzék kekeckedik, meg a liberális média, meg az önjelölt forradalmárok.

Fotó: Illusztráció / Egyenlítő

Az egyik Fidesz-csahos lapban maga az Állami Egészségügyi Ellátóközpont igazgatója, Haidekker Bence állította, hogy 

AZ EGÉSZSÉGÜGYBEN ÖNJELÖLT FORRADALMÁROK RONTJÁK A MUNKAVÁLLALÓK KÖZÉRZETÉT.

Mert máskülönben "az egészségügyi kormányzat eddig is és most is lehetőségeinek megfelelően kezeli a problémát".

Dr. Haidekkerről eddig csak azt lehetett tudni, hogy az alkoholfogyasztás jótékony hatásának propagátora, biztos azért, hogy elegendő munkát adjon Zacher Gábornak (bár ő szerinte már így is van neki elég). De most már

Dr. Haidekker az ellenség diverzánsainak aknamunkáján is rajta tartja a szemét.

"Ilyen szereplő például Sándor Mária, aki közismertségét annak köszönheti, hogy elmaradt ügyeleti díja miatt tiltakozásul az általa ápolt súlyos betegek közé fekete ruhában ment, és így végezte munkáját. A gyász szimbólumát jelentő színben ápolt súlyos betegek állapotát nyilvánvalóan csak ronthatta a cselekmény, de ez valószínűsíthetően Sándor Máriánál nem volt szempont, amikor ezt elkövette. Ezt a cselekedetet természetesen minden jó érzésű és kultúránkban elfogadott alapvető etikai normákkal rendelkező ember elutasítja."

Ezzel azért akad némi probléma.

1. A fekete ruha nem egyszerűen fekete ruha volt, hanem amerikai nővéruniformis, amely történetesen fekete. De hát ezek a hülye amcsik nem tudják, hogy a fekete szín ront a betegek állapotán.

2. Ugyanezt nem tudták az apácák se, akiktől az ápolónői szakma eredetileg származik, amint erre a közhasznú nevük, a "nővér" utal. Mert ők is feketében (meg fekete-fehérben, meg kékben, meg fehérben) ápoltak, nem tudva arról, hogy a ruha színe ront a betegek állapotán.

3. A fekete szín egészségkárosító hatásáról a Péterfy Sándor utcai kórház se tudott: ők azért kötelezték a nővért az átöltözésre, mert ruhája a szülőkben kelthet negatív érzéseket.

4. Sándor Mária ugyanis a Péterfy Sándor utcai kórház koraszülött-osztályának szakápolója volt.

Ahhoz mekkora hatökörnek kell lenni, hogy valaki azt higgye, a csecsemők - mint súlyos betegek - állapotát rontja az ápolók ruhájának színe?

 

egyenlito.blog.hu