h i r d e t é s

A DK ha külön indul Dunaújvárosban találkozhat a valódi erejével!

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

A DK ha külön indul Dunaújvárosban találkozhat a valódi erejével!

2016. május 24. - 12:24
2 komment

Dunaújváros lehet a kiindulása egy új MSZP politikának!

DK kampány Dunaújvárosban - Forrás: dunaujvaros.com

Bizonyára mélyen nyomasztja Gyurcsányt és vezetőtársait a dunaújvárosi - a nagypolitika szempontjából jelentéktelen - választás, hiszen az eredmények ismerete után újra kell gondolnia a politikáját.

Nem véletlen találnak ki létező és nem létező kifogásokat, mert ez lenne az első igazi megmérettetése a pártjuknak. Amennyiben győznek, azaz több szavazatuk lesz, mint az MSZP-nek, akkor ők lesznek a demokratikus ellenzék vezető politikai ereje!

Azonban ha nem, és a különbség nagy lesz, akkor be kell fejezni azt a kettősbeszédet, amit a DK folytat.

Látszólag a Fideszt ütik, miközben az MSZP szavazóit igyekeznek minimalizálni a saját javukra.

A DK vezetői tisztában vannak azzal, hogy az MSZP-DK közti különbség minimum háromszoros, de a tagság nincs felkészítve, valamint a szavazóbázis sem!

Egy nagyarányú MSZP-től elszenvedett vereség könnyen belökheti a pártot az 1% közelébe.

Az MSZP számára ez egy lehetőség, azonban a pártban meghúzódó törésvonal a DK-val kapcsolatban markáns, amely a vidék-Budapest eltérő véleményéből adódik.

Budapesten a vezetés úgy érezheti, hogy minden DK-s szavazatra szüksége van, vidéken pedig megőrülnek már a DK-tól.

Gyurcsány és a körülötte lévő értelmiségi kör erre játszik rá, és erről szól az MSZP elnökválasztása is!

Amennyiben Gyurcsánnyal szimpatizáló vezetése lesz az MSZP-nek, akkor a DK-nak egyenes út vezet a parlamentbe, igaz, az egész választási együttműködés eredménye pontosan azonos lesz Gyurcsány elfogadottsági szintjével, amit most még nehéz megmondani, hogy mekkora lesz.

Ha az önálló arculatban és politikában az önálló MSZP-t helyzetbe hozni akarók közül kerül ki az elnökség, akkor a DK várhatóan nem jut be a parlamentbe. Ezt tematizálja a DK vezetése úgy, hogy az MSZP nem érdekelt a győzelemben, és összefogás nélkül nincs győzelem!

Az MSZP markáns politizálását akarók szövetségre készülnek, amelynek a lényege, hogy megmért politikai erők egymással, az ország jobbá tételére és Orbán Viktor eltávolítására világos szövetséget kötnek.

Dunaújváros tétje a megmérettetés, amennyiben visszaléptetik a jelöltjüket valami homályos-közös cél érdekében, akkor egyértelmű, hogy a DK nem meri vállalni a hosszú távú összefogási érdeke miatt a szövetség alapját adható megmérettetést, és gondolkodásuknak nem része a szövetségi politika.

Nem sok idő van hátra a választásig, addigra minden ki fog derülni!

2 komment