A cím és a témaválasztás nem véletlen, ugyanis Egyed Péter filozófus már évekkel ezelőtt szeretett volna egy hasonló témájú konferenciát létrehozni: igazából dédelgetett álma volt. A konferencia megnyitóján Demeter M. Attila azt is elmondta, hogy sajnos erre nem úgy került sor, ahogy szerette volna, de még halálos ágyán is a konferencia létrejöttén dolgozott. 

A konferencia szekciói sorrendben: a butaság értelmezés-perspektívái, butaság és politika, butaság és a személyes erőforrások, butaság, nyilvánosság, közélet, valamint butaság és filozófia. Az előadók pedig: Ropolyi László, Veress Károly, Schwendtner Tibor, Széplaky Gerda, Olay Csaba, Gyenge Zoltán, Tódor Imre, Bognár Zoltán, Soós Amália, Sárkány Péter, Mészáros András, Barcsi Tamás, Soós Kinga, Vincze Csilla, Lehmann Miklós, Laczkó Sándor, Kovács Barna, Ungvári Zrínyi Imre, Mester Béla, Horváth Dávid, Kerekes Erzsébet és Pop Titus-Vasile voltak. 

Ezekből a nyitó szekción és a második szekció egyik termében tudtam jelen lenni, így a beszámolóm távolról sem lesz még csak részleges sem, nemhogy kimerítő. Ezért mindössze röviden összefoglalnám azokat az előadásokat, amelyek a legnagyobb hatást tették rám. 

Ropolyi László A folyó söpredéke című előadásában arra próbált részben választ adni, hogy a butasággal nagyon sokszor szembeállított racionalitásnak milyen dimenziói és értelmezései voltak az eszmetörténet során. Ugyanis távolról sem oly egyszerű például a határvonás a racionalitás és az ész dominanciája között, mint az elsőre tűnne. Különösen annak tekintetében, hogy a huszadik század bőven adott példát az elvont általános racionalitás túldimenzionálásának veszélyeire. Ezen az íven haladva ért el oda, hogy a racionalitás Popper szerint a kritikai érvelésre való hallgatás képessége, míg Lukács szerint a haladó alternatíva választása. Ezek után tűnt fel a filozófiai porondon a posztmodern pozíció, amely minden korábbival való radikális szakítás képét öltötte magára, azonban egy máig különösen politikai téren félreértett fogalom. 

Széplaky Gerda a teológiából kiindulva kereste a választ arra a kérdésre, hogy mitől több az ember az oktalan állatnál az Oktalan állat: miben több az állat az embernél című előadásában. Kiindulópontja a Biblia meghatározása az állatra nézve: tudatlan, ésszel nem rendelkező és az ösztöneinek kiszolgáltatott. A teológiai rendszergondolkodásban ez azonnal létrehoz egy áldozati hierarchiát, amennyiben az állatot a teológia az ember alá rendeli és az ő boldogulására teremtett eszközként kezeli. Azonban az oktalan jelentheti azt is, hogy olyan életforma, amelynek nincs oka a reflektált éltre, amely értelmezési lehetőség azt veti fel, hogy ebben a dimenzióban létezhet olyan szabadság, amely kivonja az állatot az emberi ész túlnyomó dominanciája alól. 

Soós Amália A butaság morfológiája című előadásában a butaság ellentétpárjából indult és egyből azt a problémát vetette fel, hogy történelmi kortól függetlenül rengeteg próbálkozás történt arra, hogy meghatározzák a fogalmat és ellentéteit. Azonban az is felmerült az előadásában, hogy magát a fogalmat is nehéz behatárolni: hol húzódik a határ az olyan fogalmak között, mint a butaság, bolondság, őrület, hülyeség, téboly és így tovább. 

Ez részben abból is származik, hogy a filozófia egész története során nem volt túl gyakori kutatási téma és még csak véletlenül sem oly kiemelt kutatási témai, mint ellentétpárjai: okosság, racionalitás, ész, elme, műveltség, tudás, bölcsesség. Általában a butaságot az önkontroll és annak hiánya tekintetében vizsgálták és a kutatási kérdés felvetése mindig egy vélt vagy valós felsőbbrendűségi pozícióból jött létre. Ebből származik az is, hogy ellentétét számtalanszor gyakrabban vizsgálták, míg a butaság mindössze ellentétként került említésre, gyakran úgy, hogy a szerző átsiklott afelett, hogy mit is jelent a fogalom. 

Barcsi Tamás és Soós Kinga közösen tartotta kelőadást A butaság mint a jó élet titka? címmel. Az előadás egyik sarokpontja éppen az volt, hogy ha nincs hozzáértésed egy bármilyen adott témához, területhez, bármihez, nem vagy képes felismerni saját inkompetenciádat – ez pedig távolról sem csak a közembert érinti, hanem nagyon gyakran a saját szakterületükön kívül vándorló szakembereket is. 

Úgy tűnik a butaság nem csak adott társadalmi szinteken tevékenykedik. Ebből a paradox helyzetből az származik, hogy csakis a butaság felszámolásának kísérletén keresztül ismerhetünk rá saját butaságunkra, illetve annak valós mértékére: minél többet tudunk meg valamiről, annál inkább tiszta lesz, hogy korábban mennyire „buták” voltunk e téren. Azonban legalább ilyen fontos kérdés a butaság modern vélt mérőeszközének státusa: amennyiben intelligenciahiányt mérünk – és sokszor meredek társadalmi intézkedéseket alapoztunk erre – mi az intelligencia egyáltalán? A kérdést körbejárva az derül ki lassan, hogy legalább olyan nehezen megragadható fogalom, akárcsak a butaság. 

Az előadások után nem volt egyenként közönséget bevonó kérdés szekció, azonban minden szekció végén fel lehetett tenni kérdéseket az előadóknak, amely beszélgetések tovább mélyítették a témák és felvetések összetettségét. 

Az első két szekció lejárta után a szervezők és résztvevők koszorút helyeztek el Egyed Péter sírjánál a Házsongárdi temetőben, ahol Vík János mondott beszédet.

Szerző: Ivácson András Áron / transindex.ro